A Fővárosi Főügyészség pénzmosás és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a nigériai származású, Magyarországon élő 39 éves férfival és hét társával szemben, akik egy pénzmosásra szakosodott, hierarchikusan felépített, munkamegosztásra alapuló bűnszervezetet működtettek Budapesten.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Quaestor-ügyben, mint alapügyben szereplő vádlottak közül összesen 8 személlyel szemben nyújt be ma újabb vádiratot a Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt - közölte a főügyészség.
Szerző(k): Domokos LászlóA Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzésére indult bűnügyben a Fővárosi Főügyészség a két kormánytisztviselő mellett azokkal a személyekkel szemben is vádat emelt, akik őket a hivatali visszaélésre rábírták.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA vád szerint a férfi ismeretlen tettes társa egy külföldi labdarúgó klub képviselőit tévesztette meg, az általuk ennek hatására átutalt jelentős összegű pénz pedig a vádlott e célra nyitott bankszámlájára érkezett meg - közölte a Fővárosi Főügyészség.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTermészetfeletti erőktől várták a Quaestorban, hogy pénzt termeljenek. 72 millió forintot fizettek az isteni közbeavatkozásért - írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.
Szerző(k): Szabó DánielA Fővárosi Főügyészség a bűnszervezet irányítóival, több tagjával, a bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó cégek vezetőivel, és ún. stróman személyekkel szemben nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. Az ügynek összesen 40 vádlottja van.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgy VII. kerületi üzlethelyiségben mintegy 3200 tablettát, valamint csaknem 10 kilogramm marihuánát találtak a rendőrök.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Budapesti Nyomozó Ügyészség a közjegyzőként tevékenykedő férfit és bűntársait csalással, és hűtlen kezeléssel gyanúsítja.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan