Személyi kedvezményre az jogosult, aki a súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről szóló kormányrendeletben említett betegségben szenved és erről orvosi igazolással rendelkezik, továbbá aki rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesül, ilyenkor a jogosultságot az ellátásról szóló határozattal lehet igazolni.
Szerző(k): Horváth TiborA háziorvosoknak, szakorvosoknak a tavaly kiállított személyi kedvezményre jogosító igazolásokról január 31-ig kell elektronikusan adatot szolgáltatniuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.
Szerző(k): EconomxA súlyosan fogyatékos magánszemély által érvényesíthető személyi kedvezmény havi összege a minimálbér egyharmada száz forintra kerekítve, így az a minimálbérrel együtt emelkedett január 1-től.
Szerző(k): Horváth TiborMinden eddiginél több, 775 pályázat érkezett a harmadik negyedévben a Mészáros Csoport alapítványához, a kuratórium végül 56 pályázat 250 millió forintos támogatásáról döntött - közölte az MTI-vel a Pro Filii Alapítvány.
Szerző(k): EconomxVádat elemelt az Egri Járási Ügyészség a Heves Megyei Kormányhivatal hivatásos gondnoka ellen, miután bizonyítva látják, hogy a vádlott több millió forintot sikkasztott - írta mwg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA nagycsaládosok gázkedvezményéhez hasonlóan az elektromos gyógyászati segédeszközt használók (például a mozgássérültek) áramkedvezményre jogosultak, amelyet a kormányablakban igényelhetnek. A rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
Szerző(k): Domokos ErikaÚj, 206 millió forintos keretösszegű pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma fogyatékossággal élőket segítő szervezetek számára - mondta a szociális ügyekért felelős államtitkár csütörtökön Békéscsabán az MTI tudósítása szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaSürgős kormányzati beavatkozásra van szüksége a támogatott gyógyászati segédeszközök használatára jogosult 800 ezer magyar betegnek. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által jelenleg finanszírozott segédeszköz támogatás rendszer fenntarthatatlan 400 forint közeli euró és 260 ezer forint garantált bérminimum mellett – hívja fel a figyelmet a legnagyobb hazai gyógyászati segédeszköz (gyse) szakmai szervezet, a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ)
Szerző(k): Szepesi Anita