Bár a kormány szerint a betegeket a háziorvosoknál, a gyermekorvosoknál és a fogorvosoknál korlátlanul kell fogadni, az orvosok, mivel a járványnak még nincs vége betartják a koronavírus-járvány idején érvényes rendet, azaz például előre be kell jelentkezni.
Szerző(k): Komócsin SándorA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a fogászati szolgáltatást nyújtó MindentMent Kft. reklámgyakorlata miatt - jelentette be a GVH. A cég közölte: megdöbbent a GVH által indított eljáráson.
Szerző(k): Domokos ErikaLengyelországban a magánrendelőkben új költséggel kell számolniuk a betegeknek, nevezetesen a koronavírusdíjjal, amit a járvány miatt megnőtt kiadásaik címén számolnak fel a rendelők.
Szerző(k): Barabás JúliaOldottak a szabályokon és a fogászati ellátásban már csak a kifejezetten koronavírus-fertőzött-gyanús páciensektől kell kérniük az ellátóknak az úgynevezett PCR-tesztet. Az új eljárásrendet éjfél előtt húsz perccel módosították - írja a Népszava.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Emberi Erőforrások Minisztérium az ATV híradójával közölte, hogy közfinanszírozott szolgáltatás esetén a koronavírusvizsgálatot az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozzák. Tehát, ha valaki nem közfinanszírozott ellátásban végeztetne vizsgálatot, akkor marad a saját finanszírozás vagy a kérdőív. Ez igaz a fogorvosi ellátásra is.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSok fogorvosi rendelő bezárt a koronavírus-járvány miatt, mert nem állt rendelkezésükre megfelelő védőfelszerelés. A MindentMent fogászati rendelő azonban összeállított egy listát arról, hogy Budapesten és Pest megyében hol kaphantan mégis segítséget a sürgős ellátást igénylők.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMegjelentek a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló kormányrendeletek és határozatok a Magyar Közlöny legfrissebb, szombati számában - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielEgy év alatt csaknem 20 százalékkal nőtt az árbevételük azon fogorvosi rendelőknek, amelyek részt vesznek a magyar fogászatiturizmus-fejlesztési programban - írta a Magyar Nemzet csütörtökön.
Szerző(k): MTI-Eco