Erősödik az érdeklődés októberi utazások iránt is, főként az október 23-i hosszú hétvége és az őszi szünet miatt. Az előfoglalások ...
Siófok, Eger, Budapest, ezek a Szép-kártyások kedvenc úti céljai. Ugyanakkor a tavaly március 20. és szeptember 20. között jóváírt ...
Megkezdődött az a folyamat, amire talán Magyar Péter helyettese is számíthatott, legfeljebb nem ilyen hamar: egyetlen nap alatt ki ...
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Ryanairrel szemben a Gazdasági Versenyhivatal, miután azt gyanítja, hogy az online foglalások során tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat a légitársaság. A hatóság szerint a vállalat pszichés nyomásgyakorlással tereli a jegyvásárlókat a drágább szolgáltatási csomagok felé. Három hónap áll rendelkezésre az eljárás lefolytatására, ez azonban indokolt esetben akár kétszer két hónapra is meghosszabbítható.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsMenekülnek a forróság elől a pihenni vágyók és hidegebb tájakon keresnek új úticélokat. A skandináv országokban máris 37 százalékkal nőtt a foglalások száma. Szakemberek szerint a következő öt évben évi 7,5 százalékos turizmusnövekedés várható a hűvösebb éghajlatú régiókban.
Szerző(k): G. É.Újfent egyre több kikapcsolódni vágyó bel- és külföldi vendég választja hazánkat, illetve a magyar szálláshelyeket. Ám az uniós tagországok döntő része is felívelő turisztikai számokat produkált az elmúlt időszakban. Mutatjuk, miről vallanak az aktuális számok, és melyek a legkapósabb célpontok.
Szerző(k): Sándor ZoltánHiába az áremelkedések, a tavalyihoz mérten hazánkban sokkal többen pattannak most repülőre, hogy népszerű úti célokhoz jussanak el. Íme, a helyszínek top 10-es listája.
Szerző(k): S. Z.