A 274-es jelzésű busz a cinkotai HÉV-állomás és a XVI. kerületi Csobaj-bánya térsége között közlekedik, hiszen utóbbi terület korábban csak nehezen volt elérhető a különböző járatokkal – írja az MTI.
Az új járat rendkívül utasbarát, innovatív és gazdaságos. A Budapesten elsőként itt megvalósuló fejlesztés különlegességét az adja, hogy a rugalmas útvonalú területen belül nem előre meghatározott útvonalon közlekedik, hanem a felmerülő igények alapján érinti a fel- és leszállópontokat
– olvasható a BKK közleményében.
A járat indítását azzal indokolták, hogy a kerületnek ezen a részén az elmúlt években számos ingatlanfejlesztés történt, családi házak, társasházak épültek, több üzlet, illetve közszolgáltató intézmény, például óvoda is létesült.
A rendszer használatával az utasok a csobajbusz.bkk.hu oldalon az utazás előtt legkésőbb fél órával, legkorábban egy héttel előre lefoglalhatják az utazásokat. A 274-es járat foglalási rendszere augusztus 25-től érhető el a BKK oldalán; az első buszok augusztus 26-án reggel indulnak. Az online felület mellett - a Telebuszokéhoz hasonlóan - telefonon is be lehet jelenteni az utazási igényt a +36-1-32-55-255-ös telefonszámon, illetve a járművezetőnél személyesen kizárólag Cinkota HÉV-állomáson, közvetlenül az adott járat indulása előtt.
Kitértek arra a projekt megvalósításában kiemelt szerepet vállalt a XVI. kerület önkormányzata, amely aktívan közreműködött a lehetséges útvonalak kiválasztásában, valamint az úgynevezett felszállópontok kialakításában. Ezeken a helyeken nem alakítottak ki a jármű teljes hosszában peront. Fontos különbség még, hogy a járat útvonalán lévő felszállópontok az utcák kereszteződését jelölik, tehát a korábbitól eltérő irányból is érkezhet a busz.
A közlemény szerint a rugalmas útvonalú, igényvezérelt közlekedési rendszer működésének alapja egy olyan szoftver, amely a beérkező foglalások alapján optimalizálja az útvonalat.
A BKK célja, hogy a jövőben több budapesti kerületben vezessen be hasonló rendszert, amely a tapasztalatok szerint különösen hatékony a kisebb utasforgalmú területeken, illetve olyan időszakokban, amikor a hagyományos járatok kihasználtsága alacsony. Hasonló, de nem rugalmas útvonalú igényvezérelt járatok (Telebuszok) régóta közlekednek a fővárosban, például a XVI. kerülettel szomszédos XVII. kerületben is.
A 274-es járattal, így a Csobajbusszal kapcsolatos fejlesztések jelentős részben európai uniós forrásból valósulhattak meg.
Rendkívüli intézkedéseket hozott a BKK, ennek most az autósok is örülhetnek
Több új fejleményről is hírt adtak a fővárosi közlekedésben. Vitézy Dávid sikerként könyveli el a bejelentéseket.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel