Összesen 1 millió 686 ezer gyerek és fiatal vesz részt a köznevelésben a 2017-2018-as tanévben. Az óvodák száma öttel, az általános iskoláké kettővel nőtt. A középfokú oktatásban az intézmények száma héttel csökkent, a felsőoktatási intézményeké pedig eggyel lett kevesebb - írta a KSH adatai alapján a Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Európai Unió munkaképes korú (20-64 év) lakosainak 3,8 százaléka élt 2017-ben egy másik, az állampolgárságától eltérő uniós tagországban, tíz évvel korábban ez az arány még csak 2,5 százalék volt - idézi az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) hétfőn közzétett jelentését az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaFolytatódik a diplomamentés, így örülhetnek akik eddig oklevelüket a nyelvvizsga hiánya miatt nem tudták átvenni.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanÚj rektort neveznek ki a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyeteme és a Semmelweis Egyetem élére - olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában.
Szerző(k): Szász PéterA német írásbelikkel folytatódnak ma az idegen nyelvi érettségik a középiskolákban.
Szerző(k): Szepesi AnitaTavaly több mint 12 százalékkal nőtt a külföldi egyetemeken tanuló magyar diákok száma, idén további növekedés várható - írja az Index az Engame Akadémia felmérésére hivatkozva.
Szerző(k): Szepesi AnitaA történelem írásbelikkel folytatódnak ma az érettségi vizsgák a középiskolákban.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz oktatásügyet az MTA Közgyűlése a magyar állam legfontosabb feladatai között tartja számon – nyilvánította ki több mint 80 százalékos többséggel meghozott határozatában a döntéshozó testület. Változások kellenek az oktatásban, mert az kritikus helyzetbe került. Az MTA köztestülete és kutatóhálózata ehhez kész minden segítséget megadni - hívták fel a figyelmet.
Szerző(k): K. Kiss Gergely