A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói megvizsgálták, hogy a globális felmelegedés milyen hatással lehet a napelemek teljesítményére. Nem jó. Persze a kínaiaknak máris van rá egy megoldásuk.
Szerző(k): Szabó M. IstvánIzland hivatalosan bejelentette, hogy az országban most először "meghalt" egy gleccser, a vasárnapi szertartáson részt vett Katrín Jakobsdóttir miniszterelnök is.
Szerző(k): Domokos LászlóA levegőből ledobott szondákkal öt éven át mérik a grönlandi jég olvadását az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) tudósai.
Szerző(k): Domokos LászlóA feljegyzések 1880-as kezdete óta a legmelegebb hónap lehet az idei július a Földön az előzetes adatok szerint, ráadásul egy, a júniusi hőmérsékleti rekordokat megdöntő hónap után - közölte a Meteorológiai Világszervezet (WMO).
Szerző(k): Domokos LászlóSzinte napra pontosan egy évvel a tavalyi hosszú, nagy kánikula beköszönte után ugyanonnan indul újra a paksi atomerőmű hűtési mizériája, mint 2018-ban: augusztussal átlépett a kritikus hőmérsékleti sávba a Duna.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA világ nem a fenntartható fejlődési célok megvalósítása felé halad, melyek garantálnák az élelmezésbiztonságot és a megfelelő táplálkozást mindenki számára – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) ma kiadott jelentésében.
Szerző(k): Tóth László LeventeA klímaváltozással több lesz a szúnyog, a kutatók a lakosság segítségét kérik például az ázsiai tigrisszúnyogokkal kapcsolatos információk gyűjtéséhez - mondta Garamszegi László, a MTA Ökológiai Kutatóközpontjának igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA klímaváltozás az ingatlanárakra is hatással van: a melegtől való tartózkodás miatt a nyári hőségre érzékenyebb lakásvásárlók már most kezdenek elfordulni a déli tájolástól.
Szerző(k): Domokos László