Elismerte a Bloombergnek küldött közleményében a Facebook, hogy korábban - saját állítása szerint a felhasználók engedélyével - lehallgatott bizonyos beszélgetéseket, amelyekről leiratot is készített.
Szerző(k): Domokos LászlóA közösségi oldal üzemeltetői hivatalos közleményt adtak ki, melyből a tiltás oka mellett az is kiderült, hogy a hét során letiltott fiókok felhasználói újra használhatják a Facebookot - írta a Hvg.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóVáltozott a Szép-kártyákon lévő korábbi évekről megmaradt egyenleg felhasználására vonatkozó szabályozás: már nem tűnik el a pénz, de május 31-ig megéri lépni, hogy ne veszítsen pénzt a kamatokon.
Szerző(k): Szabó DánielVisszaadná a felhasználóknak Tim Berners-Lee, a world wide web atyja a szabadságot, hogy az adataikkal rendelkezzenek. A szakember szerint egyre több fejlesztő segíti a munkájukat ebben.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaFipronil szennyezés miatt megtiltotta az Oxxovar 5 százalékos oldat összes gyártási tételének forgalmazását, felhasználását és felhasználói szintig kivonta a terméket a piacról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az oxálsav tartalmú gyógyhatású készítmény a mézelő méhek varroa atka okozta fertőzésének kiegészítő kezelésre szolgál.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEgyre több döntéshozó eszmél rá a megnövekedett piaci nyomás alatt, hogy kulcsfontosságú kérdésként kell kezelnie vállalata online megjelenését. Abban a környezetben, ahol a legnagyobbak pszichológiai trükkök egész tárházát bevetve mágnesként vonzzák az új ügyfeleket, felmerül a kérdés, hogyan lehet az emberi természetre, gondolkodásra optimalizálni a tartalmainkat. Ha a vállalkozásnak nem sikerül megfelelő időben, megfelelő helyen meggyőznie a célcsoportjait, akkor pénzt veszít, ez ilyen egyszerű. Farkas Flóra, a 7Digits UX dizájn szakemberének vendégcikke a Napi.hu-n.
Szerző(k): EconomxImmár világjelenséggé váltak az olyan típusú adatlopások, ahol technikai támogatásnak álcázott támadásokat hajtanak végre internetes felhasználók ellen - hívja fel a figyelmet a Microsoft a kiberbiztonság hónapja alkalmából kiadott közleményében. Az elmúlt egy évben, világszerte öt internethasználóból három már találkozott ilyennel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHuszonkilenc millió felhasználó fiókjához fértek hozzá a Facebookot ért eddigi legsúlyosabb hackertámadásban - közölte a közösségi fórumot működtető kaliforniai vállalat pénteken.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna