Bútorokban, autók külső és belső elemeiben, háztartási gépekben és ruhákban is megtalálhatók azok a műanyag alapanyagok és szervetlen vegyianyagok, amelyeknek gyártásában világszinten is számottevő lett az idén 75 éves BorsodChem. A kazincbarcikai üzem 1949-ben műtrágyagyárként indult, ma több mint tízféle vegyi alapanyagot gyárt és több mint háromezer embernek ad munkát. Az elmúlt hét évben a kínai tulajdonú cég több mint 1 144 millió eurót fordított fejlesztésre és éppen egy 48 hektáros, új naperőműparkot tervez, amelyben legalább 66 ezer napelem felhasználásával tenné még zöldebbé működését.
Szerző(k): Rádi BalázsA svájci gyógyszergyártó megvásárolja a Mariana Oncology amerikai radiológiai gyógyszergyártó céget, amellyel a cég a precíziós rákgyógyászati kezelések portfólióját növeli.
Szerző(k): Horváth TiborPalkovics László korábbi innovációs és technológiai miniszter az Economxnak adott interjújában elmondta, hogy a védelemiparban létrejövő beruházásokból a magyar vállalatok többféleképpen is profitálhatnak. Az N7 Holding vezérigazgatója a május 10-ei Defence Industry Summit hadiipari konferencia kapcsán arról is beszélt, hogy a hazai védelmi ipar fejlődésében és a technológiai innovációk bevezetésében kiemelt szerepe volt a külföldi piacvezető cégekkel történő együttműködéseknek.
Szerző(k): Vermes ÁdámA cél: 2028-ra szinte teljes 5G lefedettség.
Szerző(k): T. E.