A gyújtogatók elleni hatósági akciókról maga a kormányfő, Donald Tusk számolt be. Elmondta:
eddig kilenc embert, lengyel, - belorusz és ukrán állampolgárokat-, gyanúsítottak meg orosz titkosszolgálatok utasítására végzett szabotázsakciók, ezen belül gyújtogatás elkövetése miatt.
Az ügy nagyon komoly és több európai országot is érint, közte Lettországot, Litvániát, de Svédországból is érkeztek már jelzések, hogy furcsa események történnek – magyarázta a lengyel miniszterelnök.
A Lengyelországgal szövetséges országokkal együttműködve a hatóságok például egy wroclawi festékgyártó üzem felgyújtási kísérletét hiúsították meg, amely mögött az orosz hírszerzés áll. Litvániában is hasonló esetek történtek, köztük egy IKEA-raktár felgyújtása.
A litvániai incidensek kapcsán letartóztatott személyeknek közük lehet más lengyelországi gyújtogatásokhoz is. További helyszíneket a kormányfő a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva nem megnevezett meg.
Lengyelországban az utóbbi időben több, jelentős károkat okozó tűzeset történt.
- Május 10-én a dél-lengyelországi Siemianowice Slaskie városban egy hulladéktároló lobbant fel, a tűzoltás nyolc napon át tartott.
- Május 12-én Varsóban nagyrészt leégett egy vásárcsarnok, ahol elsősorban vietnami és lengyel kiskereskedők béreltek boltokat.
- Ugyanazon a napon a főváros más helyein is nagyobb tűzeseteket jelentettek.
A hatóságok mindezekről közölték: a nyomozás folyamatban van, egyelőre nem állapítható meg, külföldi titkosszolgálatok álltak-e az események hátterében, vagy sem.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

A Lightware elfoglalta új székházát Budapesten
