Bíztak benne a befektetők Trump választási győzelmét követően, hogy a kisebb és közepes méretű amerikai cégek részvényei profitálnak majd az új elnök gazdaságpolitikájából. November végétől jól is teljesítettek, azonban az eufória mostanra elpárolgott és most mindenki azt latolgatja, lesz-e nagy visszatérés.
Szerző(k): EconomxAzután hirtelen vissza is gyengült a hazai fizetőeszköz. Az elemzői konszenzussal összhangban decemberben éves alapon 2,9 százalékra emelkedett az amerikai infláció, a maginfláció viszont a várakozásokkal ellentétben 3,2 százalékra mérséklődött.
Szerző(k): Gulyás ÁbelEgy újságíró teljesen feladta a további spekulálást, inkább rábízta a feladatot korunk legnagyobb találmányára. A ChatGPT többek között megjósolta a bitcoin árfolyamának tetőzését, valamint az amerikai infláció alakulását is.
Szerző(k): Zádori BenceA vártnál kisebb mértékben nőttek a termelői árak 2024 decemberében az Egyesült Államokban.
Szerző(k): Z. B.A devizapiac egyre biztosabbnak látja, hogy az eurónak befellegzett és tovább fog gyengülni a mindent elsöprő dollárerősödés során. Van azonban olyan vélemény, amely szerint a nagy dollárimádat hamarosan véget ér és érdemes lehet az euróvásárlásra felkészülni.
Szerző(k): EconomxMeginogtak a részvénypiacok az emelkedő hozamok, a túlzottan erős amerikai gazdaság és a Donald Trump hivatalba lépésével kapcsolatos bizonytalanságok miatt. A jövő héten fontos inflációs adatok érkeznek, ezek eldönthetik, végleg búcsút kell-e mondani a várva várt amerikai kamatcsökkentéseknek.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásMichael Barr távozása komoly hatással lehet az amerikai bankszektor szabályozására.
Szerző(k): Zádori BenceA kirobbanó év után a tőzsdén arra készülnek a befektetők, milyen portfólió átrendezéseket hozhat majd a január, ami szezonálisan amúgy nem szokott rossz lenni. A munkaerőpiac, Trump és a gyorsjelentések is bekavarhatnak.
Szerző(k): Lovas-Romváry András