Egyre inkább úgy tűnik, hogy elakad a forint erősödő trendje, ami a tavalyi összeomlást követte. A jelenlegi stabil érték viszont jóval gyengébb, mint a járvány előtti szint volt.
Szerző(k): Fellegi TamásErősödött a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve.
Szerző(k): EconomxAz elmúlt két hétben szép erősödést mutat a dollár a főbb valutákhoz képest. Ez azonban még mindig csak a töredékét kompenzálja annak a gyengülésnek, ami tavaly óta lezajlott.
Szerző(k): Fellegi TamásElérte idei legerősebb szintjét a forint, de egyúttal át is lépte azt az erős szintet, ami közel két évig a leggyengébb értéke volt, mielőtt jött a tavalyi összeomlás az árfolyamban. Ez jó jel, a "háborús" gyengeségnek immár vége.
Szerző(k): Fellegi TamásAz immár kitartóan erős forint komoly csütörtök délután hirtelen csúcsra ugrott az amerikai inflációs adat megjelenését követően. Tavaly tavasz óta nem volt 370 alatt az euró árfolyama forintban, most ez bekövetkezett.
Szerző(k): Fellegi TamásErősödéssel kezdett a forint.
Szerző(k): EconomxHétfő reggelre 0,1 százalékkal gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzésekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Szerző(k): EconomxÉves csúcsra ugrott az euró árfolyam a dollárral szemben. Fáziskésében van az EKB a Feddel szemben és ez most jót tesz a közös devizának.Na meg persze az is, hogy nem omlott össze az európai gazdaság, egy éve még sokan tartottak ettől.
Szerző(k): Economx