Az Európai Unió 20 milliárd eurós alapot hozna létre az ukrán hadsereg támogatására. A Politico információ szerint az alapot négy évre tervezik.
Szerző(k): Károly GáborSpanyolország az EU aktuális elnökségi triójának július 1-től elnöklő tagja, őt az elkövetkező másfél évben, sorrendben Belgium és Magyarország követi majd. Az elnökségi program prioritásai között a zöld átmenet nagyobb szerepet kap, mint eddig bármikor.
Szerző(k): EconomxNem adott le egy minden kritériumnak megfelelő energiahatékonysági jelentés Magyarország az Európai Uniónak a megjelölt határidőn belül. Ráadásul a januári figyelmeztetést követően sem sikerült eleget tenni az előírásoknak. A magyar kormánynak – a horvát és a román mellett – két hónapja van a korrekcióra.
Szerző(k): EconomxAz észak-afrikai ország pénzügyi segélyekért cserébe vállalja, hogy a jövőben erőteljesebben fellép az embercsempészekkel szemben és igyekszik elejét venni annak, hogy bárkák induljanak útnak menedékkérőkkel Európába.A most aláírt dokumentum megújuló erőforrásokkal kapcsolatos rendelkezéseket is tartalmaz.
Szerző(k): EconomxNémetország legismertebb szélsőjobboldali pártja, az Alternatíva Németországért (AfD) a 2024-es EP-választásokra az egyik legfontosabb céljaként az Európai Unió feloszlatását jelölte meg. Az egyik fő lehetséges szövetségesének a magyar miniszterelnököt nevezték meg.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz olajbogyó ára rekordszintre emelkedett – írja a Financial Times című brit lap. Az oka pedig a Dél-Európában tapasztalható, sosem látott szárazság.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz elmúlt évek válságai felértékelték a kisebb földrajzi távolságokat a gazdasági kapcsolatokban, gyártási láncokban. Ez a térségeken belüli gazdasági felzárkózáshoz is hozzájárulhat, és ez nem csak Európában van így.
Szerző(k): Fellegi TamásLeghamarabb augusztus utolsó napjaiban dőlhet el, hogy szeptembertől emelkedhet-e a minimálbér, mivel ekkor jelennek meg az ehhez szükséges féléves makrogazdasági adatok – tudta meg a Napi.hu. Ha a makrogazdasági feltételek adottak is lesznek, a legkisebb bér emeléséről meg is kell egyezniük a szakszervezeteknek és a munkáltatóknak.
Szerző(k): Nagy Kristóf