Az Európai Bírósághoz fordult csütörtökön az Európai Bizottság, a harmadik szakaszba léptetve ezzel a "Stop Soros" törvénycsomag miatt még tavaly júliusban Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaJogerősen pert vesztett egy magyar szerencsejáték szervező cég az állammal szemben. A Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint annak ellenére nem kaphat kártérítést a magyar vállalkozás, hogy az Európai Bíróság ennek megítélését jogosnak tartotta. További, közel félszáz ügyben még nem született jogerős döntés.
Szerző(k): Szakonyi PéterA bolti kiskereskedelmi árbevételre kivetett magyarországi különadó összhangban van az uniós joggal- állapította meg Juliane Kokott, az Európai Bíróság német főtanácsnoka a Tesco-Global Áruházak Zrt. által indított ügyben.
Szerző(k): Domokos LászlóNem sérti a magyar reklámadó az állami támogatásról szóló közösségi szabályokat - mondta ki csütörtökön az Európai Bíróság, megsemmisítve az Európai Bizottság ezzel kapcsolatos korábbi határozatát.
Szerző(k): Szepesi AnitaNem kötelesek a légitársaságok kártérítést fizetni az utasoknak hosszú késés esetén sem, amennyiben azt egy másik repülőgépből a kifutópályára ömlött üzemanyag okozza - mondta ki szerdán az Európai Bíróság.
Szerző(k): Szabó DánielNem állnak összhangban a közösségi joggal a lengyel bírák nyugdíjazására vonatkozó, 2017-ben elfogadott szabályok, ugyanis sértik a nemi diszkrimináció tilalmát, illetve a bírák függetlenségének és elmozdíthatatlanságának elvét is - foglalt állást csütörtökön az Európai Bíróság főtanácsnoka.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTöbb tízmillió euró közpénz kiadása vált hiábavalóvá Németországban, miután az Európai Bíróság az európai uniós joggal ellentétesnek minősítette a külföldi autósokat terhelő autópálya-használati díj tervezett rendszerét - derül ki a szövetségi közlekedési minisztérium szerdán ismertetett adataiból.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA szövetségi utak személygépkocsik általi használatára vonatkozó német matrica ellentétes az uniós joggal. E díj hátrányosan megkülönböztető, mivel a gazdasági terhe a gyakorlatban kizárólag a más tagállamokban nyilvántartásba vett járművek üzembentartóira és vezetőire hárul - mondta ki kedden az Európai Bíróság.
Szerző(k): Domokos László