Miután Ukrajna kormánya orvosi felszereléseket, védőeszközöket és speciális felszereléseket kért a – többek között vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) fenyegetésekkel kapcsolatos – népegészségügyi kockázatok kezelésére, az Európai Bizottság mozgósította az új rescEU vészhelyzeti tartalékait - jelentette be a bizottság hétfői közleményében.
Szerző(k): Domokos ErikaNovember 1-ig 80, de inkább 85 százalékra fel kell tölteni a gáztározókat, és lesz fontossági rangsor az alapján, hogy melyik szektor földgázellátása mennyire fontos - közölte az uniós energiaügyi biztos az MTI brüsszeli tudósítója szerint.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz Európai Uniós források megszerzésének célja felülírhatja azt a szűkmarkúságot, amit a kormány az ellenzéki és gyakran a független vezetésű önkormányzatok ellen is folytat. Egyelőre talán túlzás konszolidációról beszélni a két fél között, de úgy látszik eljöhet a pont, ahol a kormány rákényszerül kezdeni valamit a hozzá "hűtlen" városvezetések problémáival. Sok a sérelem és a változtatni való, de önkormányzatoknak a saját települések érdeke az első, és nem rajtuk fog múlni, ki tud-e egyezni a Fidesz az EU-val.
Szerző(k): Sasvári MarcellUkrajna orosz megszállásával rég nem látott egység alakult ki a nyugati hatalmak között, de a legtöbbek által üdvözölt uniós kiállás mai napig rendszerszintű akadályokba ütközik, így kétséges, hogy hosszútávon mennyire lesz életképes. A 27 tagállam nemzeti érdekei rendre megakasztják a lépéseket, így egyre gyakrabban merül föl az, hogy bizonyos területeken meg kéne vonni a vétójogot. Marad-e a megalkuvás, vagy határozottabb lépésekre is számíthatunk, ha az EU megelégeli a külön utas politikát?
Szerző(k): Sasvári MarcellHiába a Gazprom ellátáskorlátozásai miatt kirobbanó energiaválság az Európai Unióban, a hétvégi uniós csúcson az Orbán Viktor vezette magyar kormánynak más kérdések miatt is nekifeszülhetnek. A multinacionális vállalatokat sújtó globális társasági adó rendszerének megvétózása miatt kemény pillanatok várhatnak a budapesti kabinetre.
Szerző(k): Szabó DánielA Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) a törvénytelen Elf Bar-jelenség felszámolásáért indított küzdelem mellett a kiskorúakra hasonló veszélyt jelentő gyógynövényes dohánytermékek szabályozására kezdeményezett törvénymódosítási csomagot. A szervezet szerint a brüsszeli bürokrácia azonban akadályt gördített a hatékony és gyors ügyintézés elé.
Szerző(k): Tér DiánaAz Európai Bizottság 1,14 milliárd euró (mintegy 442,37 milliárd forint) összegű magyar programot hagyott jóvá, amely az Ukrajna elleni orosz háborúval összefüggésben ágazatokon átívelően támogatja a vállalkozásokat - közölte a brüsszeli testület kedden.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Unió az élelmezésbiztonság szavatolására 600 millió euró (mintegy 240 milliárd forint) támogatást javasol az afrikai, karibi és csendes-óceáni országoknak válaszul az Ukrajna elleni orosz háború nyomán kialakult helyzetre - közölte az Európai Bizottság kedden.
Szerző(k): Szabó Dániel