Egymásnak ellentmondó Facebook-posztban fogalmazta meg a véleményét Sulyok Tamás köztársasági elnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az uniós nagykövetekről.
„Magyarországon megbecsüléssel tekintünk a nagykövetek munkájára. Hivatásuk emberi civilizációnk fontos biztosítéka, amelyhez a mostani időkben az eddigieknél is hangsúlyosabb felelősség párosul. Hagyományosan minden év elején találkozunk a Diplomáciai Testület Magyarországon szolgálatot teljesítő tagjaival. Kívánom, hogy a testület tevékenysége 2026-ban is segítse közös és békés céljaink megvalósítását, hogy a diplomácia formálhassa a történelmet” – írta Sulyok Tamás Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó Péter ezzel szemben arról beszélt a délelőtt folyamán Budapesten, hogy nem fog elfogadni az európai uniós tagállamok magyarországi nagyköveteitől semmifajta bírálatot, kommentárt, okoskodást az áprilisi választások kapcsán.
Hozzátette, hogy azoknak a nagyköveteknek, akik a következő időszakban belekommentelnek, belekritizálnak a magyar választási folyamatba, nagyon-nagyon nehéz dolguk lesz a jövőben Budapesten a munkájuk elvégzése során.
Otthon Start Expo

Legolvasottabb
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Idén később jön a 14. havi nyugdíj! Megszólalt a Bankszövetség: erre készüljenek a nyugdíjasok
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Ursula von der Leyen átverte Európát?! Nincsenek garanciák, részletszabályok, ismét felforrnak a városok
Trump beváltja a fenyegetéseit: amerikai repülőgép-hordozó indult meg Irán felé
Fel fog robbanni Trump, ha meglátja, hogy ez a két ország szövetkezik
Élesen szembement egymással Szijjártó Péter és Sulyok Tamás
Ketyeg az óra Magyarország felett, nem jók a kilátások
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?