A pénzintézet 187,5 milliárd forintos bevételt produkált az idei első félévben idehaza.
Szerző(k): EconomxA hitelezés bővülésének köszönhetően 2,7 százalékkal nőtt a nettó kamatbevétel, miközben a nettó díj- és jutalékbevétel 8,3 százalékkal emelkedett az összes piac hozzájárulásával az Erste Csoportnál. Lengyelország legnagyobb magántulajdonban lévő bankjában szerzett többségi részesedésük révén várhatóan több mint 20 százalékkal növelik részvényenkénti eredményüket (EPS) 2026-ban. Az akvizíciónak köszönhetően a bankcsoport ügyfeleinek kétharmada már Ausztrián kívül lesz – mondta Peter Bosek, az Erste Csoport elnök-vezérigazgatója.
Szerző(k): Horváth BalázsKétségtelen, a második negyedéves GDP-adat pozitív, de a számok mögött ott van az oroszok ukrajnai háborúja, illetve a magyar állampolgárok felpörgött fogyasztása. Elemzők és grafikonok segítségével néztünk be a nemzetgazdaság kulisszái mögé.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA legtöbben az utazással vagy nyaralással kapcsolatos kiadásaik esetében, valamint a nagyobb értékű élelmiszer-vásárlások után veszik igénybe az Erste részletfizetési szolgáltatását, az EasyPay-t. Van, aki átlagosan minden második héten, egy év alatt majdnem harmincszor élt a részletfizetés lehetőségével, és olyan is, aki másfél milliós egészségügyi szolgáltatást vett igénybe az egyszerű hitel segítségével.
Szerző(k): H. B.Több mint 100 ezer diák kezdheti meg tanulmányait a felsőoktatásban szeptemberben, ami a pénzügyi önállóság első lépését is jelenti számukra. A saját bankszámla megléte elengedhetetlen, hiszen ösztöndíjak, tandíjak és egyéb kifizetések intézése is ehhez kötött. A bankok külön diákszámla-csomagokkal és akciókkal csábítják a fiatalokat, azonban a kedvezmények ellenére számos költséggel számolni kell. A pénzforgalmi díjak az utóbbi időszakban érezhetően emelkedtek, így a tudatos bankválasztás egyre fontosabb. Összegyűjtöttük, milyen lehetőségek vannak.
Szerző(k): Horváth BalázsA 4000 milliárd dolláros piaci kapitalizáció elérése után sem tört meg az Nvidia részvény piacán a lendület, az Erste elemzője szerint ugyanakkor érdemes lehet óvatosnak lenni a vételekkel a jelenlegi szinteken, mivel már elég sok pozitívum árazódott be az utóbbi hetekben az árfolyamba.
Szerző(k): Sárosi ViktorHa a felek képesek a racionalitásra, megúszhatja a világgazdaság. A kérdés, hajlandó-e erre Irán és Izrael.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaMagyarországon elsőként kapott független szervezet által hitelesített EU Taxonómia minősítést a budapesti RoseVille irodaház. A zöld átállás az ingatlanszektor számára lassan megkerülhetetlenné válik, ezzel párhuzamosan a pénzügyi szektor is egyre inkább "beárazza" az ESG-előnyöket, ami jelentős hatást gyakorol a fejlesztési döntésekre a jövőben.
Szerző(k): Farkas Tibor