Az amerikai szenátus a benzinüzemű járművek teljes kivezetését előirányzó kaliforniai terv ellen szavazott, a kaliforniai kormányzó pedig bejelentette, harcolni fog a döntés ellen. Közben az elektromos autókra vonatkozó 7500 dolláros adókedvezményt is megszüntetné az amerikai képviselőház és 250 dolláros éves díjat vetne ki rájuk az útjavítási költségek fedezésére.
Szerző(k): EconomxMegkapta a létesítési engedélyt a Visontára tervezett kombinált ciklusú gázerőművi blokk.
Szerző(k): Z. B.A kormányhivatal mindhárom lehetséges nyomvonalat elutasította, így egyelőre leáll a híd előkészítése, a tervezőknek új helyszíneken kell gondolkodniuk.
Szerző(k): T. E.Míg korábban a kelet-európaiak egyik kedvelt célpontja volt Hollandia, most a harmadik országbeli állampolgárok özönlik el az országot, hivatalos papírok nélkül.
Szerző(k): G. É.Rendkívüli tájékoztatást adott ki az OTP arról, hogy egyedi visszavásárlási engedélyt kapott a jegybanktól.
Szerző(k): EconomxSpanyolország nem adja könnyen az engedélyeket taxizásra egy 60 kérdésből álló vizsgát kell tennie annak, aki például az Ubernél akar dolgozni. A helyes spanyol nyelvtudást ugyanúgy tesztelik, mint a helymeghatározó alkalmazások ismeretét, az elsősegélynyújtást, vagy éppen a tevékenységükre vonatkozó jogi szabályozást.
Szerző(k): EconomxA sóskúti aksicégtől megvonták a környezethasználati engedélyét, a polgármester meg is erősítette a beruházást látszólag elkaszáló hírt. A szomszéd város polgármestere azonban vészjóslóbb képet festett fel a projekt jövőjéről.
Szerző(k): Sándor ZoltánA turisztikai szállást hirdetők elsöprő része nem rendelkezik működési engedéllyel Madridban. A kormány és a főváros vezetése is szigorú fellépést ígér.
Szerző(k): G. É.