Több tízezer külföldi él és dolgozik Hollandiában engedély nélkül - közölték a holland Nieuwsuur televíziós programban a munkaügyi felügyelet becsléseire hivatkozva.
A felügyelet szerint
a harmadik országbeli állampolgárok jelentős része illegálisan dolgozik az építőiparban, a mezőgazdaságban és a kertészetben, a húsfeldolgozó iparban, valamint a vendéglátó szektorban. Mások informális munkát végeznek például bébiszitterként vagy takarítóként magánházaknál.
„Míg korábban főként kelet-európaiak jöttek, most egyre gyakrabban találkozunk unión kívüli országok állampolgáraival, akik különböző szektorokban dolgoznak" - mondta May Verstappen, a munkaügyi felügyelet munkatársa.
Hozzátette, hogy ez a csoport különösen ki van téve a kizsákmányolás veszélyének, de mivel illegálisan tartózkodnak Hollandiában, ezt nehéz ellenőrizni.
A felügyelet becslései szerint
csak Amszterdam régiójában körülbelül 35 ezer brazil állampolgár dolgozik engedély nélkül.
Emellett számos georgiai állampolgárt is azonosítottak a munkaerőpiaci visszaélések kivizsgálása során.
Brazília és Georgia - másik 59 országhoz hasonlóan - vízummentes megállapodással rendelkezik az EU-val, amelynek értelmében állampolgáraik rövid tartózkodásra, pusztán útlevéllel beléphetnek a schengeni övezetbe. A felügyelet szerint egyesek ezt követően kiskaput használnak ahhoz, hogy bekerüljenek a holland lakossági nyilvántartásba. Hollandia területére való belépés után bejelentkeznek a lakhatási engedéllyel nem rendelkezők regisztrációs irodájánál (RNI) ahol lakcím nélkül kapnak egyedi személyazonosító, úgynevezett állampolgári szolgáltatási számot. Ennek segítségével bankszámlát nyithatnak vagy céget jegyeztethetnek be a kereskedelmi kamaránál, így hivatalosan dolgozhatnak az országban.
Az RNI-t eredetileg azok számára hozták létre, akik legfeljebb négy hónapra érkeznek Hollandiába tanulás vagy munkavégzés céljából. A felügyelet szerint azonban ezt a rendszert gyakran visszaélésre használják, mivel senki sem ellenőrzi, hogy valóban elhagyták-e az országot négy hónap után.
A hatóságok és az önkormányzatok többször is figyelmeztették a kormányt arra, hogy az RNI kiskaput kínál az engedély nélküli munkavégzéshez.
„Évek óta tudnak a visszaélésekről, de a gyakorlatban semmi sem változott" - közölte a munkaügyi felügyelet. A legutóbbi figyelmeztetést a rendőrség és a felügyelet adta ki tavaly júliusban. Akkor az illetékes minisztérium azt mondta, hogy nem tervezi a regisztrációs rendszer módosítását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Fennakadt a füge, kiderült, hogy ez a fajta veszélyes mérget tartalmaz

Videón a NAV történetének legeredményesebb fogása: több tízmilliárdnyi illegális árura bukkantak

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak
Nem semmi, megtriplázta a pénzét, aki év elején ide fektetett be

Egy napra kinyitja a pénzcsapot a Mol

Itt a nagy tej trükk: még hogy árrésstop!

Aki nyugdíjat akar, meneküljön, nem lesz ez így jó

Akciócsoporttal készül a Wizz Air a nyári őrületre
