Több mint 15 ezer illegális turisztikai apartman működik Madridban - állapította meg a spanyol szociális jogokért és fogyasztásért felelős minisztérium hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében.
A szaktárca vizsgálata szerint a különböző online platformokon 16 335 apartmant hirdetnek turisztikai céllal, ám ezek közül mindössze 1131 rendelkezik az önkormányzat által kiadott működési engedéllyel.
Kapcsolódó
A szállások címét és a tulajdonosokra vonatkozó információkat is tartalmazó dokumentumokat a minisztérium átadta a főváros vezetésének azzal, hogy hatáskörén belül tegyen meg mindent a tiltott tevékenységek megszüntetéséért, mivel azok korlátozzák a tisztességes lakhatáshoz való jogot, és kiszorítják a helyieket lakhelyükről.
A minisztérium szerint az adatok kulcsfontosságú bizonyítékot szolgáltatnak a város számára az illegális szálláshelyek felszámolásához, a hirdetéseik eltávolításához és szankciók alkalmazásához.
A szaktárca követendő példaként emelte ki Barcelonát, ahol több ezer illegális apartman hirdetését távolíttatta el az önkormányzat, és az ingatlanok nagy részét sikerült visszairányítani a hagyományos bérleti piacra. Ibizát is kiemelte, ahol az ellenőrzések javításával, a szankciók felgyorsításával értek el eredményt.
Madrid vezetése májusban térképet tett közzé weboldalán a legálisan működő turisztikai apartmanokról, amelyből akkor kiderült: a városban összesen 1008 ingatlan rendelkezik a szükséges engedélyekkel.
Az önkormányzat ezen kívül egy évre befagyasztotta az új engedélyek kiadását, hogy ezalatt kidolgozzák és elfogadják a turisztikai szálláshelyekre vonatkozó szabályozás módosítását, elősegítve a helyi lakosok és a turisztikai tevékenységek együttélését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat