Három héttel a legutóbbi esetet követően ismét diákokat mérgeztek meg Iránban, az északnyugati Tabrisz város egyik iskolájában, húsz lányt légzési nehézségek miatt kórházba kellett szállítani.
Szerző(k): Varga CsengeHárom éve hirdette ki először a kormány a veszélyhelyzetet, amit egy nemrég társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénytervezet szerint május végétől újabb 180 nappal meghosszabbítanának.
Szerző(k): Sánta AndrásHat év sikertelen hazai bírósági tárgyalás után több mint kétezer idősebb nő pereli egy klímavédelmi csoport tagjaként a svájci kormányt az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), azt állítva, hogy a kormányzat éghajlatváltozás elleni politikája sérti az élethez és egészséghez való jogukat.
Szerző(k): Varga CsengeA The Guardian című brit napilapot birtokló alapítvány kedden bocsánatot kért azért, mert a lap alapítójának a 19. század elején a része volt a rabszolgatartásban.
Szerző(k): EconomxMoszkva számtalan vállalatra tette rá a kezét Ukrajna elcsatolt területein, a gyáraktól a mezőgazdasági üzemeken át a gyógyszertárakig és a piacokig. A Novaja Gazeta Europe újságírói 1150 olyan vállalatot azonosítottak ezeken a területeken, amelyeket már orosz fennhatóság alatt tartanak nyilván.
Szerző(k): Horváth TiborA Médiatanács szerint emberi méltóságot sértő a ValóVilág több epizódja, a 24 órás online közvetítés pedig folyamatosan megalázó, megszégyenítő helyzetbe hozza a szereplőket, miközben a gyermekvédelmi szabályok is sérülnek.
Szerző(k): Varga CsengeKiutasította Maliból az országot irányító katonai vezetés az ottani ENSZ-misszió emberi jogi felelősét – derül ki a kormányzat vasárnap este kiadott közleményéből.
Szerző(k): EconomxA női nemi szervek megcsonkításával szembeni zéró tolerancia február 6-án esedékes nemzetközi napját megelőzően az Európai Bizottság a gyakorlat felszámolását sürgette, és hangsúlyozta: mindez bűncselekmény, és sérti az emberi jogokat.
Szerző(k): Varga Csenge