elte

10.
06.
18:25
Hipó került a vízvezetékbe az ELTE TTK lágymányosi épületében

Hipó került a vízvezetékbe az ELTE TTK lágymányosi épületében

Mivel attól tartottak, hogy az egy éven át inaktív vezetékekben megtelepedhetett valami, az üzemeltető ezért úgy döntött, hogy hipóval mossa át a rendszert annak újraélesítése előtt. Ez egy teljesen zárt rendszer esetében elvileg nem jár kockázattal.

Szerző(k): Horváth Tibor
09.
14.
19:26
Halálos vegyszereket foglaltak le az ELTE-n

Halálos vegyszereket foglaltak le az ELTE-n

Vegyi fegyvernek minősülő kémiai vegyületeket foglalhattak le az ELTE Természettudományi Karának egy laboratóriumából. A hírt az egyetem nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

Szerző(k): Zádori Bence
08.
21.
06:57
Felrobbant a magyar közoktatás ketyegő bombája

Felrobbant a magyar közoktatás ketyegő bombája

Tény, hogy idén többen jelentkeztek tanárképzésre, mint tavaly. Ugyanakkor a teljes felvételiző létszámot tekintve nem éri el a négy százalékot a most tanári szakokra felvettek aránya. Ezen belül is sokkolóan alacsony a természettudományos tárgyakat tanító pedagógusi pályára készülők száma. Joggal merül föl a kérdés: a magyar gyerekeket a közoktatásban ma ki tanítja, és ki fogja tanítani környezetismeretre, biológiára, földrajzra, fizikára és kémiára?

Szerző(k): Hercsel Adél
08.
17.
05:07
A magyar egyetemek nincsenek rossz helyen a világranglistán

A magyar egyetemek nincsenek rossz helyen a világranglistán

Az Academic Ranking of World Universities (ARWU) 2023-as világrangsorában több magyar egyetemet is feltüntettek, az ELTE lett a legjobb hazai egyetem.

Szerző(k): Eisenkrammer Nóra
08.
08.
12:24
Felvételi: minden ötödik hallgató már tandíjat kénytelen fizetni

Felvételi: minden ötödik hallgató már tandíjat kénytelen fizetni

A Felvi.hu friss adatai alapján ők már csak önköltséges egyetemi képzésre jutottak csak be, összesen 20 301-en. A 94 785 felvett hallgatóból 74 484-nek az állam finanszírozza a képzését.

Szerző(k): Zádori Bence
08.
06.
19:08
Csak egyvalaki jelentkezett idén kémia-fizika szakos tanárnak – az egész országban

Csak egyvalaki jelentkezett idén kémia-fizika szakos tanárnak – az egész országban

Hiába az idei rekord magas felvett diákszám, van olyan felsőoktatási intézmény az országban, ahol a természettudományos szakpárok egyikét sem indítják el a tanárképzésben. Nemes egyszerűséggel azért, mert ezekre az idén egyetlen felvételiző sem jelentkezett. Az ELTE-n is mindössze öten jelentkeztek kémiatanár szakra a mostani felvételi időszakban.

Szerző(k): Hercsel Adél
08.
04.
16:58
Több ezer üres hely maradt: újabb fontos határidő jár le vasárnap

Több ezer üres hely maradt: újabb fontos határidő jár le vasárnap

Aki szeretne egyetemista lenne, annak a pótfelvételi eljárás keretében augusztus 6-án éjfélig kell jelentkeznie. Négy és fél ezer üres hely maradt országszerte: vidéken Szegeden, Budapesten pedig a Műegyetemen várják a legtöbb hallgatót.

Szerző(k): Koncsek Rita
07.
27.
13:08
Rekordok dőltek meg: íme a diákmágnes egyetemek

Rekordok dőltek meg: íme a diákmágnes egyetemek

Az idei felvételi eljárásban tíz felvett hallgatóból nyolc állami ösztöndíjjal kezdi meg tanulmányait. Tízéves rekordok dőltek meg például Szegeden, Győrbe pedig továbbra is az Audi-gyár vonzza a hallgatókat.

Szerző(k): Koncsek Rita
07.
01.
15:31
Feje tetejére állhat a Föld: új gravitációs hullámot fedeztek fel

Feje tetejére állhat a Föld: új gravitációs hullámot fedeztek fel

Több nemzetközi konzorcium asztrofizikusai is egyszerre tették közzé eredményeiket, amelyek szerint újfajta gravitációs hullám jeleire bukkantak az univerzumban: olyan nagyon alacsony frekvenciájú jeleket észleltek, amelyekről azt feltételezik, hogy a galaxisunkon áthaladó, finoman rezgő gravitációs hullámokból származnak, ezek lehetséges forrásai pedig a szupermasszív fekete lyukak lehetnek.

Szerző(k): Varga Csenge
05.
03.
20:55
Az autizmus és a szegénység kéz a kézben jár nálunk

Az autizmus és a szegénység kéz a kézben jár nálunk

Az autizmus tünetei ugyanúgy hatnak a szülőkre a különböző országokban, ám a szülői jólét már a kultúra függvénye – derül ki egy nemzetközi felmérésből, amely az autista gyerekekkel együttélő felnőttek életminőségét vizsgálta. Az ELTE kutatóinak részvételével készült tanulmány arra is rámutat, hogy az érintettek társadalmi biztonsága Magyarországon is erősítésre szorul.

Szerző(k): Eisenkrammer Nóra