Az új politikai mozgalmat hirdető újonc politikus a The Guardiannak adott interjút, amelyben elmondta, hogy erős támogatottságot kap a kormány eddigi szimpatizánsaitól.
Szerző(k): EconomxRecep Tayyip Erdogan török elnök a 2023-as újraválasztása után stratégiát váltott külpolitikai és gazdasági tekintetben is. A megélhetési válságot azonban nem sikerült felszámolni, a múlt heti helyi választásokon pedig ezzel, és népszerű ellenzéki jelöltekkel is meg kellett küzdenie Erdogan pártjának, nem csoda hát, hogy alulmaradtak. Kérdés, hogy felülbírálhatja-e ennek fényében korábbi szemléletváltását az államfő.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA politológus sem hitte volna, hogy jön valaki, aki rövid idő alatt „felborítja a teljes közvéleményt”.
Szerző(k): L. K.Az újjáéledő török ellenzéket a fokozódó gazdasági feszültség és az ehhez kapcsolódó elégedetlenség is segítette.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA nagyvárosok többségében az ellenzék nyerheti a törökországi ellenzéki választásokat. Az egyelőre nem hivatalos adatok szerint Isztambul és Ankara is ellenzéki vezetésre számíthat.
Szerző(k): H. A.Önkormányzati választásokat tartanak vasárnap Törökországban, a legfontosabb verseny Ankara és Isztambul irányításáért folyik: a nap folyamán születő eredmények tanulságos visszajelzést adhatnak az Erdogan elnök vezette török kormány népszerűségéről.
Szerző(k): Hercsel AdélReagált a Dead Kennedys punkbanda arra, hogy kampánycélokra használják az ikonikus fotójukat.
Szerző(k): H. Sz.A független képviselő úgy véli: egy vezércsillag helyett jobb lenne, ha több hiteles ember indítana el egy új erőt.
Szerző(k): T. E.Igazi dominóeffektust indított el a főpolgármesteri jelölés a Fidesz-KDNP háza táján: miután kiderült, hogy Szentkirályi Alexandra lesz a kormánypártok főpolgármester-jelöltje, lemondott a kormányszóvivőségről. Így most pótolni kell a poszton Karácsony Gergely kihívóját.
Szerző(k): Hercsel Adél