Egy évtizedek óta ismert szendvicssütő viszi a pálmát az Extreme Digital slágerlistáján.
Szerző(k): Csernátony CsabaDecembertől a közüzemi számlák befizetése mellett alapítványokat is támogathatnak az ügyfelek a Díjneten, az ehhez szükséges komplex informatikai rendszer kiépítésére a társaság ötmillió forintot költött - közölte a Díjnet az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA főváros az állammal közösen fejezi be a budapesti elektronikus jegyrendszer projektet - közölte Tarlós István főpolgármester kedden az ATV Egyenes beszéd című műsorában az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA jövőben a fővárosnak beleszólása lesz az állami projektebe is, amelyek Budapesten zajlanak és gigantikus fejlesztések veszik kezdetüket - derül ki a főpolgármester ígéreteiből.
Szerző(k): Komócsin SándorA Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint óriási eredményeket hozott idén a feketegazdaság elleni küzdelem és a béremelési folyamat - olvasható a Magyar Idők keddi számában.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz egységes elektronikus kommunikációs platform létrehozására irányuló jogalkotói szándék mindenképp üdvözlendő, de a rendszer még fejlesztésre szorul - vélekedett a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Kőmíves Krisztina, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadás üzletágának igazgatója azzal kapcsolatban, hogy a jövő év elejétől a cégkapu marad az adóhatósággal folytatott kommunikáció egyetlen felülete a cégek számára.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Cofidis Magyarország a videós azonosítás 2017 októberi bevezetése után most újra nagyot lépett: itt az elektronikus aláírás.
Szerző(k): Domokos LászlóTarlós István főpolgármester szerint 2020 körül várható a budapesti elektronikus jegyrendszer bevezetése.
Szerző(k): Domokos László