Az EU-ban a második leginkább túlsúlyos nemzet vagyunk. Sikertörténet, hogy a napokban fogadták el a kardiovaszkuláris cselekvési tervet, amiben Magyarországnak nagy szerepe volt, hangzott el az AIPM konferenciáján.
Szerző(k): Koncsek RitaMár Magyarországon is elérhető a robotasszisztált térdműtét. Van, akinek egyszerre mindkét térdét megműtik.
Szerző(k): K. R.A piaci tőkebefektetések hozamszintjének harmadán, évi 5 százalékos kamaton juthatnak 100-200 milliós tőkejuttatáshoz a kkv-k a Demján Sándor Tőkeprogramban.
Szerző(k): Nagy László NándorKétmilliárd forint van a NEAK rendszerében, amit nem használtak fel a kórházak a várólistán levő betegek műtéteire, többek között erről is szó volt, amikor az egészségügy idei évét vették górcső alá egy egészszségügyi konferencián.
Szerző(k): Koncsek RitaA nyugat-európai városok uralják azt a globális listát, amely bemutatja, hogy külföldiként hol a legjobb a világon rövidebb-hosszabb időre megtelepedni. Budapest kicsit lejjebb csúszott a rangsorban, most Prága és Varsó mögött a 79. helyen áll.
Szerző(k): G. É.Bár a kormány tervezte, 2025-től mégsem lesznek kötelezőek a szűrések, a Belügyminisztérium a meglévő rendszer korszerűsítésén dolgozik.
Szerző(k): T. E.Szó szerint centivel lemérték a kínai nők az egészségügyi betétek hosszát, hogy bebizonyítsák az igazukat.
Szerző(k): G. É.Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet által rendezett startup versenyen Ukrajna háború utáni újjáépítése kapcsán is számos ötletet mutattak be a résztvevők. A versennyel párhuzamosan tartott konferencián pedig az is kiderült, hogy áll Magyarország jelenleg az innováció területén.
Szerző(k): Vermes Ádám