egyeztetés

06.
22.
13:56
A minimálbér soron kívüli emelésétől nem zárkóznak el a munkáltatók, de a tárgyalások ennél többről szólnak

A minimálbér soron kívüli emelésétől nem zárkóznak el a munkáltatók, de a tárgyalások ennél többről szólnak

Júliusban indulhatnak az érdemi tárgyalások a minimálbér és a garantált bérminimum soron kívüli emeléséről. A mai egyeztetésen a munkáltatók is nyitottak voltak a kötelező legkisebb bérek felülvizsgálatára a bérmegállapodásban foglaltak szerint – tudta meg a Napi.hu. Az érdemi egyeztetésekhez ugyanakkor még teljesülnie kell egy fontos feltételnek.

Szerző(k): Nagy Kristóf
06.
19.
17:18
Megállapodtak a nagy semmiben, de előrelépést emlegetnek

Megállapodtak a nagy semmiben, de előrelépést emlegetnek

Szívélyesen kezet fogott egymással a kínai elnök és az amerikai külügyminiszter kettejük találkozója után, a kínai fél még azt is megjegyezte, hogy nagy áttörés történt az amerikai-kínai vitás ügyek rendezésében. Valójában azonban semmi érdemleges nem történt, bár már az is tekinthető előrelépésnek, hogy a két politikus leült tárgyalni egymással.

Szerző(k): Economx
06.
08.
20:31
Visszasírják már a partyarc miniszterelnököt: kormány sincs, de már megszorításokkal borzolják a kedélyeket

Visszasírják már a partyarc miniszterelnököt: kormány sincs, de már megszorításokkal borzolják a kedélyeket

Miután átvergődtek a migrációs nézeteltéréseken, maradtak bőven további tisztázandó kérdések is a közös kormányalakításra törekvő pártok között Finnországban. Reményeik szerint azonban ezeket jövő hétre le tudják zárni. Egy dolog biztos: megszorításokra szükség lesz.

Szerző(k): Economx
06.
02.
11:10
Csípőből visszavágott a kormány a bankszektor kifakadására

Csípőből visszavágott a kormány a bankszektor kifakadására

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket – írta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM)a Magyar Bankszövetség nyilatkozatára, amelyben a „versenysemleges szabályozást” kérte számon.

Szerző(k): Varga Csenge
05.
11.
20:47
Az egész világ ráfarag, ha az amerikaiak nem rendezik a belviszályukat

Az egész világ ráfarag, ha az amerikaiak nem rendezik a belviszályukat

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter magyarázkodásra kényszerült a G7-es pénzügyminiszterek és jegybankelnökök hirosimai G7-csúcstalálkozót előkészítő niigatai egyeztetése előtt. Az amerikai adósságplafon emelése ugyan belpolitikai probléma, ha azonban nem sikerül időben rendezni a kérdést, az egész világgazdaságot megfertőzheti.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
05.
02.
19:19
Volt egy csendes egyeztetés a kötelező bolti akciók tervéről

Volt egy csendes egyeztetés a kötelező bolti akciók tervéről

Társadalmi egyeztetés keretében fogadta két külön találkozó keretében a legnagyobb üzletláncok vezetőit Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára - közölte a GFM. A konstruktív, részletekbe menő szakmai egyeztetésen rögzítették a kötelező akciózás fontosabb részleteit, amelyek nem térnek el a nyilvánosság által megismert tartalomtól - jelezte a tárca.

Szerző(k): Economx
04.
27.
14:37
Már a kínai elnök is atomháborútól retteghet

Már a kínai elnök is atomháborútól retteghet

Hszi Csin-ping kínai elnök amiatt mehetett bele abba, hogy telefonon konzultáljon Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, hátha így megelőzheti, hogy nukleáris fegyverek bevetésébe torkolljon az orosz-ukrán háború. Giorga Meloni olasz miniszterelnök pedig mindeközben az ukrán EU-csatlakozás felgyorsítását sürgetné.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
04.
26.
17:15
Putyin ennek garantáltan nem örül: bontotta az egységet a kínai elnök

Putyin ennek garantáltan nem örül: bontotta az egységet a kínai elnök

Hszi Csin-ping kínai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon beszélt egymással. Az egyeztetés majd' egy órán át tartott, arról azonban egyelőre nem szivárgott ki semmi, pontosan miről is esett szó közöttük.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
04.
18.
12:46
Úgy emelnek bért, hogy minden tizedik dolgozót kirúgják

Úgy emelnek bért, hogy minden tizedik dolgozót kirúgják

Társadalmi egyeztetést kezdeményeztek a kormánytisztviselők béréről. A tervezet szerint a kormány úgy biztosítana forrást a béremeléshez, hogy a dolgozók egy részétől megválna.

Szerző(k): Economx
04.
18.
09:30
A MOK vezetőivel tárgyal az egészségügyi államtitkár

A MOK vezetőivel tárgyal az egészségügyi államtitkár

Első alkalommal találkoznak személyesen a Magyar Orvosi Kamara (MOK) képviselői Takács Péter egészségügyi államtitkárral kedden, mióta kiderült, hogy az orvosok több mint kétharmada a kötelező tagság megszüntetése után is a MOK-ban maradt.

Szerző(k): Horváth Tibor