Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta azt uniós jogszabályt, amely a nemek kiegyensúlyozottabb képviseletének előmozdítását célozza a tőzsdén jegyzett társaságok vezetőtestületeiben - közölte az uniós tanács hétfőn.
Szerző(k): Szabó DánielSoha a történelemben nem volt még olyan gyors a vagyon átáramlása a középosztálytól a gazdasági elit, vagyis a legtehetősebbek irányába, mint a koronavírus-járvány 2020-as kezdete óta. A folyamat egyáltalán nem állt meg az elmúlt időszakban sem, így egyre nő a vagyoni egyenlőtlenség a közmondásos 1 százalék és a 99 százalék között.
Szerző(k): Szabó DánielA Világbank rontotta a globális gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz egyenlőtlenségek elleni küzdelem nevében vagyonadót vetnének ki a legnagyobb dollármilliárdosokra. Számos friss tanulmány szerint a föld népességének több mint negyedét tudnánk kiemelni a mélyszegénységből, és az oltásokat is meg tudnák oldani, ha elkezdenénk lefölözni a legfelső tízezer megtakarítását. A magyar oligarchák és milliárdosok adóztatása is felmerült már nemzetközi szinten.
Szerző(k): Sasvári MarcellAz Egészségügyi Világszervezet csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy a vakcinák egyenlőtlen elosztása a világban hozzájárult az új Covid-változatok, például az omikron megjelenéséhez, amelyek veszélyeztetik a globális gazdasági fellendülést.
Szerző(k): Szabó DánielA koronavírus-járvány idején rekordsebességgel emelkedett az a részesedés, amelyet világ leggazdagabb emberei hasítanak ki a globális vagyonból - derült ki egy egyenlőtlenségekről szóló friss jelentésből.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÚgy tűnik, már a jól bevált természetes kiválasztódásban sem lehet megbízni, legalábbis amerikai kutatók többféle állat - rovarok és emlősök - tanulmányozása alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az állatvilágban is létezik az öröklés "társadalmi" intézménye. Még mondja valaki, hogy az állatokra nem igaz a marxista tanoknak tulajdonított megállapítás, miszerint az ember "economic animal".
Szerző(k): Komócsin SándorA nők egyenjogúságának, gazdasági függetlenségének és szakmai kiteljesedésének alapvető feltétele az egyenlő bér és az egyenlő bánásmód - áll a szerdán 500 szavazattal, 105 ellenében és 87 tartózkodás mellett elfogadott Európai Parlament jelentésében.
Szerző(k): Szabó Dániel