Az e-kereskedelem bővülésének eredményeként idén is intenzíven, mintegy 10-15 százalékkal emelkedhet a belföldi és a nemzetközi küldeményforgalom - mondta Majtényi Kálmán, a Magyar Posta Zrt. vállalati vezérigazgató-helyettese szerdán sajtótájékoztatón a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér melletti Nemzetközi Posta Kicserélő Központban, ahol a beérkezett áruk vámkezelését végzik.
Szerző(k): MTIEgy új törvényjavaslat szerint a webáruházaknál a legkisebb fogyasztóvédelmi bírság 200 ezer forint, miközben más boltokban az alsó határ csak 15 ezer forint. Ha ezt bevezetik, a kereskedőknek jobban megéri majd a határon túlról üzemeltetni a szervert - hívja fel a figyelmet a Blokkk.com szakportál.
Szerző(k): EconomxA magyar vásárlók kifejezetten \"akcióvadászok\", még ha megengedhetik maguknak, akkor is inkább akciós termékeket vesznek; 72 százalékuk már hallott a Black Friday-ről, a fekete péntekről, és egyre többen élnek is a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetén kínált akciókkal - derül ki a Millward Brown piackutató idei reprezentatív felméréseiből. A Media Markt és az NRC Marketingkutató felmérése szerint az idén a tavalyinál többen tervezik az akciós vásárlást, átlagosan 27 ezer forintot szánnak erre.
Szerző(k): MTIMostantól a magyarok is ingyen rendelhetnek az Amazonról a cég karácsonyi ajándékaként – írja az Index a Forbes.hu-ra hivatkozva.
Szerző(k): Index.hu, EconomxAz Otto-csoport csomagszállító vállalata, a Hermes után a Media Markt is bejelentette: megkezdi a robotokkal való házhoz szállítást.
Szerző(k): MTI-EcoA \"kosár\" funkció jelenléte ma már gyakorta korlátozza az online kereskedelmi szektor fejlődését, a nemzetközi kutatások szerint ugyanis sok esetben emiatt hiúsulnak meg a webes vásárlások. A jövőt a fizetés funkció eltűnése jelentheti, ugyanakkor még rengeteg az aggály. Így például a magyar online vásárlók többsége még a webáruházak kasszáitól is ódzkodik és továbbra is inkább utánvétellel fizet - derült ki Visa Europe panelbeszélgetésén.
Szerző(k): EconomxKözzétette számait a kínai Alibaba, úgy tűnik, a kínai gazdaság lassulása nem jelenik meg a bevételi adatokon.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanRobbanásszerű növekedés előtt áll Magyarországon az e-kereskedelem, a kormányzat a rendelkezésre álló minden eszközzel garantálni fogja az interneten vásárló fogyasztók biztonságát - mondta Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szerző(k): MTI