Furcsa konfliktusba lavírozta magát a Scandinavian (SAS) légitársaság: kiadtak egy hirdetést, amiben a skandináv országok nemzeti büszkeségei (továbbiakban skandinavikumok) kapcsán emlegették fel azok más kultúrákban gyökerező múltját. A populista politikusok pedig gumicsont után ugró vérebekként vetették rá magukat a videóra.
Szerző(k): Szabó DánielA forgalom 3,2 százalékos növelése mellett a nettó profitot 24 százalékkal növelte a Carlsberg.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Corporate Knights 2020 indexe szerint Dánia legnagyobb energiavállalata a fenntartható fejlődés szerinti működés világbajnoka. Az Oersted 2018-ban még csak a 70. volt, de tavaly már a 4. helyen állt.
Szerző(k): Szabó M. IstvánVértesszőlős határában 51 konténerből álló önkiszolgáló lakossági raktárbázist nyitott csütörtökön a dán Titan Containers, a létesítmény igények esetén 200 konténeresre bővíthető - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaHúsz év után óriási vállalást tett egy dán kisváros néhány gazdája: lecserélik a kontiens egyik legrégebbi szélturbináit. Ők is, a szállító Siemens is több mint bizakodó.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEgy mozgó grafikon nem csak azt mutatja meg, hogy tűnt el Dánia vezető szerepe a világ szélenergiapotenciál-növekedésében, hanem azt is, hogy Németország egyenletes tempója mellett mennyire elképesztő az, ami 2006 óta Kínában zajlik.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAmbiciózus klímacélokban állapodott meg péntek este a kisebbségben kormányzó dán kormánypárt és hét másik parlamenti párt: az országnak 2030-ra az 1990-es év szintjének 30 százalékára kell csökkentenie az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.
Szerző(k): Domokos LászlóDánia hozzájárulását adta a vitatott Északi Áramlat-2 gázvezeték dán felségterületen építendő szakaszának kivitelezéséhez.
Szerző(k): Domokos László