Már a felügyeleti szervek is eljárásokat terveznek a nyugdíjalapoknál az olyan rendszerekben, mint a holland vagy a dán. A rövid távú hozamszerzésre összpontosítottak az alapok, miközben a nyugdíjmegtakarítások hosszabb távú célokra jöttek létre. Magyarországon is 100 milliárdos mínusz volt a megtakarítási alapoknál.
Szerző(k): Szabó DánielA Lego csoport kétszámjegyű növekedést ért el 2020 első félévében. Az élénk fogyasztói keresletnek köszönhetően nőtt az értékesítés, az árbevétel, a nyereség és a piaci részesedés egyaránt.
Szerző(k): Rácz GergőÚj üzletet nyitott a Jysk augusztus 27-én, Budapesten a Camponában - tudatta a cég.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA dán kormány a nyugdíjkorhatár 61 évre csökkentését javasolja - jelentette be Mette Frederiksen dán kormányfő.
Szerző(k): Domokos LászlóAhogy eddig az összes légitársaságnál, úgy most a SAS Scandinavian Airlines esetében is jóváhagyta az Európai Bizottság a cég állami megsegítését - írja az Airportal.
Szerző(k): Szász PéterDánia hétfőn megadta az engedélyt a csővezeték-fektető hajóknak az Északi Áramlat 2 földgázvezeték utolsó szakaszának lefektetésére felségvizein.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKomoly csörtére került sor a WHO és a svéd fő járványügyi szakértő között. A szervezet a jelek szerint elszúrta a svéd adatok olvasását, miközben még mindig lehet, hogy a különutas svéd modell lesz hosszú távon a nyerő.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHenrik Poulsen, a dán üzleti közgazdász kaszt fenegyereke május végén még az európai kormányokat ostorozta a merészebb karbonmentesítés érdekében, ám a napokban, teljesen váratlanul bejelentette lemondását. A világ legfenntarthatóbb vállalatának vezetője nem beteg, nincs a háttérben céges vagy magánéleti botrány sem, és a vállalat sincs már semmilyen értelemben válaszút előtt, így a döntés valódi okait egyelőre senki nem tudja.
Szerző(k): Szabó M. István