Nettó 14,8 milliárd forintos keretmegállapodás közbeszerzésén nyert a 4iG által vezetett konzorcium - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett tájékoztatásban az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAmennyiben valóban a digitális fizetőeszközök lesznek a pénz evolúiójának következő mérföldkövei, a jegybankok nagyon komoly jogi kihívások elé kerülhetnek. A jelen állás szerint a Nemzetközi Valutaalap által vizsgált 174 jegybankból mindössze 10-nek lenne arra jogosítványa, hogy a lakosság számára is elérhető digitális pénzt bocsásson ki.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA digitális jegybankpénz, mint törvényileg kibocsátott fizetőeszköz, a technológiai kihívásra adott válasz a pénzügyi rendszer stabilitásának megvédésére - mondta Kolozsi Pál Péter, az MNB igazgatója a Külügyi és Külgazdasági Intézet kerekasztalán.
Szerző(k): Domokos LászlóHarmadik alkalommal hirdette meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Vodafone Digitális Díjat három kategóriában, a 15 millió forint összdíjazású pályázatra 2021. április 20-áig lehet jelentkezni.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA nagyszülők, dédszülők körében nagyjából 820 ezren interneteznek már viszonylag rendszeresen, azaz legalább hetente belépnek a digitális világba, azonban kevésbé vannak tisztában a virtuális tér kockázataival, mint a fiatalabb, rutinosabb felhasználók – hívja fel a figyelmet a biztonságos internet napján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
Szerző(k): Szász PéterA virtuális pénzek legutóbbi látványos piaci felfutása kellett ahhoz, hogy világszerte sokaknak eszébe jusson, rá kellene néznie évekkel ezelőtt indított befektetéseire. Erre jött a fájdalmas fordulat: egy elveszített jelszó miatt nem tudtak hozzáférni több tízmilliárd forintos vagyonukhoz. A teljes bitcoinállomány nagyjából ötöde így úszik a virtuális térben.
Szerző(k): Rácz GergőA Vodafone Alapítvány a következő 5 évben 20 millió euróval támogatja a helyi Alapítványok digitális készségeket fejlesztő és oktatási programjait. A támogatás így a hazai oktatás mellett az Albániában, Csehországban, Németországban, Görögországban, Írországban, Olaszországban, Luxemburgban, Hollandiában, Portugáliában, Romániában, Spanyolországban, Törökországban és az Egyesült Királyságban tanuló diákokat fogja segíteni. A befektetés 2025-re várhatóan 16 millió tanulót ér el - jelentette be a Vodafone Csoport az oktatás világnapja alkalmából.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Vodafone és a Mozaik Kiadó a tanév végéig ingyenes mozaBook hozzáférést és 5 szabadon választható digitális könyvet biztosít mintegy 45 kistérségi iskola, összesen 1400 pedagógusa számára. Ezáltal ezekben a hátrányos helyzetű gyermekeket oktató iskolákban 13 ezer diák férhet hozzá minőségi digitális oktatáshoz - jelenette be a Vodafone.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna