Szokás szerint óriási kilengéseket hozott az Nvidia jelentése a részvény árfolyamában. A cég felülmúlta a várakozásokat, a befektetők mégis fanyalognak.
Szerző(k): S. V.Szerdán érkezik az Nvidia második negyedéves jelentése, elemzői várakozások szerint több mint kétszeresére nőhetett a vállalat bevétele.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA tranzakció célja, hogy az AMD megerősítse MI-kapacitását az Nvidiával való versenyben. Az elmúlt egy évben a vállalat több mint 1 milliárd dollárt fektetett be e célból.
Szerző(k): Horváth TiborA Texas Instruments Texasban és Utahban megvalósuló beruházásai 2 ezer új munkahelyet teremtenek.
Szerző(k): Vermes ÁdámAz ON Semiconductor Corp. nevű amerikai chipgyártó vállalat 2 milliárd dolláros befektetése technológiai központot ígér, amely egyben Csehország stagnáló gazdaságát is fellendítené.
Szerző(k): Hercsel AdélWashingtonban attól is tartanak, hogy a fejlett mesterséges intelligenciát külföldi hadseregek modernizálására is felhasználhatják, ami világszerte veszélyeztetheti a békét.
Szerző(k): Horváth TiborIjesztőnek tűnhet az amerikai részvénypiacok zuhanása.
Szerző(k): Fellegi TamásA világ első számú félvezető-gyártója, a TSMC Drezdában építi fel az első európai gyárát, ahol járműiparban felhasználható chipeket fognak készíteni.
Szerző(k): Gulyás Ábel