Bankkártyákkal, elektronikus- és mobilfizetésekkel, virtuális pénznemekkel, valamint az adathalászattal és hackertámadással kapcsolatos irányelv készül az EU-ban.
Szerző(k): Domokos ErikaFelmentette Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. volt vezetőjét és egy társát, két embert azonban 2-2 év, 4 évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Kaposvári Törvényszék új eljárásban első fokon, nem jogerősen az úgynevezett MVM-perben csütörtökön - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA rendőrség közzétette szerdai baleseti és bűnügyi statisztikáját.
Szerző(k): Szász PéterBetöréssel több millió forint értékben telefonokat, táblagépeket loptak el kedden egy nagykanizsai műszaki áruházból - közölte az MTI megkeresésére Sznopek Veronika, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Szerző(k): Szabó DánielSzombaton sem úszta meg az ország halálos közeledési baleset nélkül, sok volt a sérült is.
Szerző(k): Szász PéterA Fővárosi Főügyészség a bűnszervezet irányítóival, több tagjával, a bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó cégek vezetőivel, és ún. stróman személyekkel szemben nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. Az ügynek összesen 40 vádlottja van.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Szolnoki Törvényszéken márciusban három tárgyalási napon, 1-én, 8-án és 12-én további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik a médiában Kun-Mediátor ügyként ismertté vált, tavaly novemberben indult büntetőper tárgyalása. A bíróság mindhárom napra egész napos tárgyalást tűzött ki – közölte a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA rendőrség vádemelést javasol egy nő ellen, mert közös képviselőként sajátjaként rendelkezett egy orosházi társasház lakói által befizetett pénz egy részével - olvasható a rendőrség honlapján.
Szerző(k): K. Kiss Gergely