A McDonald's helyén létrejött orosz gyorsétterem működtetője jelentős veszteséggel zárta a tavalyi évet. Főleg ugyanazokat a termékeket adták új marketing alatt, viszont a Vkuszno – i Tocska, ami magyarul annyit tesz, hogy „finom és pont”, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Szerző(k): Varga CsengeMúlt héten a tőzsde világát India leggazdagabb üzletemberének, Gautam Adaninak a bukása sokkolta, Pogátsa Zoltán közgazdász pedig annak próbált utánajárni, mi is vezetett eddig, valamint hogy van-e az ügynek bármilyen magyar vonatkozásban érdekes szegmense, amelyből esetleg levonhatók bizonyos tanulságok.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennÚgy tűnik, Románia nemzeti légitársasága menthetetlen, a másfél évtizede tartó veszteségsorozatot újabb siralmas év követhetni, aminek nyomán esetleg el kellene gondolkodni a csőd beismerésén.
Szerző(k): Komócsin SándorLiz Truss, az Egyesült Királyság miniszterelnöke két kulcsfontosságú miniszterének elvesztése után kénytelen volt lemondani, ami utat nyithat az előtt, hogy visszatérjenek a hatalomba azok a toryk, akik a brexit előtti kormányokban töltöttek be vezető szerepeket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Konzervatív Párt megtalálta volna azt az utat, amit a nagy szakítás után biztonsággal követhet.
Szerző(k): Komócsin SándorJószerével még meg sem szokta a miniszterelnöki széket, Liz Truss máris távozhat. Legalábbis ezt szeretnék a toryk - az a párt, amelynek élén a politikus hat hete az ország irányításnak lehetőségt megkapta.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz ukrán háborús sikerek arra kényszeríthetik az orosz elnök környezetét, hogy saját életük védelmében távozásra késztessék Vlagyimir Putyint, akinek félelemre épített hatalma meggyengülhet az őt körülvevő emberek körében - véli Mihail Hodorkovszkij, száműzetésben élő orosz üzletember.
Szerző(k): Domokos LászlóAz orosz hadsereg vereségsorozata az ukrán fronton elindította azt a folyamatot, ami ilyenkor el szokott indulni: az egymásra mutogatást. A kormánytól független, magukat erős embernek tartó figurák nyíltan bírálják a katonai vezetőket, ám attól egyelőre tartózkodnak, hogy a főparancsnokot, az ország államfőjét is célkeresztbe vegyék. Mi lesz azonban, ha tovább folytatódnak a harctéri kudarcok?
Szerző(k): Komócsin SándorAz oroszok többsége azért utálja Mihail Gorbacsovot, az utolsó szovjet pártfőtitkárt, mert vezetése alatt összeomlott a birodalom gazdasága, ami szörnyen nehéz éveket hozott rájuk. Egy a rendszerváltás idején tinédzser liberális ellenzéki sok minden mást is a szemére vet a Szovjetunió első és egyben utolsó elnökének, keményebb vádakat fogalmaz meg vele szemben, ám van valami Gorbacsovban, amit még ő is elismer.
Szerző(k): Komócsin Sándor