A KSH adatai szerint sem Budapesten, sem a megyei jogú városokban nem adtak át egyetlen lakást sem lakóparki épületben.
Szerző(k): K. R.A térítésmentes orvosi szűrőprogram az önkormányzati választást követő héten véget ér.
Szerző(k): S. A. S.A Bolt és az Uber után egy szintén ismert márka jön a fővárosba.
Szerző(k): T. E.Könnyen elképzelhető, hogy a Szerbiának most átadott, az Újvidék-Szabadka vonalra szánt, 200 kilométer per órás sebességre is képes kínai villamos motorvonatokat homologizálhatják a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszára. A Kína és Szerbia között megköttetett üzlet azért is jelentős, mert ez az első alkalom, hogy Kínában gyártott EMU-t (electric multiple unit) Európába exportálnak.
Szerző(k): Németh TamásA 2024-es idényben bizony semmi nem lesz olcsóbb.
Szerző(k): Gulyas ÁbelKezd magához térni a hazai idegenforgalmi szektor: a KSH adatai szerint a vendégéjszakák száma 25, a vendégeké 30 százalékkal nőtt 2023 márciusához képest.
Szerző(k): K. R.A Dagály Gyógyfürdőben áremelésre kell készülni, a Csepeli Strandfürdőben pedig megkezdődött a szokásos tavaszi karbantartás.
Szerző(k): Vermes ÁdámA módosítás napi két, illetve a nyári szezonban napi három járatot, és csak a Budapest–Balatonfüred közötti közvetlen eljutást érinti.
Szerző(k): Hercsel AdélÖldöklő verseny zajlik a piacon a hatalmas kínálat közepette azért, hogy megnyerjék, valamint megtartsák az ügyfeleket. Nincs ez másként a plázák esetében sem. Egyre égetőbb kérdés, hogy az átalakuló digitális világban hogyan maradnak talpon a nagyobb kereskedelmi központok.
Szerző(k): Hercsel Adél