A British Airways több, a nyári szünidőre tervezett járatot töröl - közölte kedden -, miközben a repülőtereken a munkaerőhiány és az utazási kereslet megugrása miatt fennakadások vannak.
Szerző(k): Rácz GergőMintegy két évvel a kivonulása után ismét megnyitotta a rövid- és középtávú európai útvonalait a London-Gatwick repülőtérről a British Airways, később egy alacsonyabb költségekkel működő leányvállalathoz kerül át ez a bázis - írja az Airportal.
Szerző(k): Szász PéterLégiutas-kísérői feladatokra kérte fel pilótáit a British Airways - írja az Airportal belső levelezésekre hivatkozva. A brit légitársaságnál nagy a munkaerőhiány
Szerző(k): Szász PéterSzeptemberben a British Airways (BA) még azt mondta, hogy mivel sikerült a pilóta-szakszervezettel megállapodnia az új fapados leányvállalat alapításáról, ezért anyagi okok miatt szinte minden gatwicki járatát megszünteti. Most lehet, hogy mégis megállapodnak.
Szerző(k): Szász PéterA fellendülő utasforgalomnak köszönhetően a British Airways már novembertől újra használja majd az Airbus A380-asokat, de előtte rövidtávú járatokon vetik be - írja az Airportal.
Szerző(k): Szász PéterNem sikerült a pilóta-szakszervezettel megállapodnia az új fapados leányvállalat alapításáról, ezért a British Airways anyagi okok miatt szinte minden gatwicki járatát megszünteti - írja az Airportal.
Szerző(k): Szász PéterAz már a koronavírus-járványt megelőzően kiderült, hogy az Airbus szupergépe, a Boeing 747 (Jumbo Jet) konkurensének szánt A380 nem lesz sikertörténet. Nem azért mert, maga a gép ne lett volna monumentális, vagy az utasok ne szerették volna a monstrumot, hanem mert a egyszerűen társaságok nem tudták gazdaságosan üzemeltetni. A járvány a kivonás folyamatát felgyorsította, de van olyan cég, amely mégis rájuk fogad.
Szerző(k): Szász PéterErős indítás után enyhe emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA British Airways egy új, rövid távú járatokat üzemeltető fapados légitársaság indítását tervezi, mivel a Ryanairrel és az EasyJettel próbál versenyezni a légi közlekedés egyetlen olyan területén, amely a jelek szerint gyorsan kilábal a világjárványból.
Szerző(k): Szabó Dániel