Öt évvel vetheti vissza a reálbéreket Nagy-Britanniában a megélhetési költségekre gyakorolt inflációs felhajtóerő, és ez a koronavírus-járvány előtti reálbérszint újbóli elérését is évekkel késleltetheti - áll az egyik tekintélyes londoni gazdaságelemző műhely, a Resolution Foundation újévi előrejelzésében. Ugyanakkor a csökkenő világpiaci földgázárak miatt néhány éven belül egyenesen deflációt jósolnak.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsGlobális igazságügy-miniszteri értekezletet hívott össze a brit kormány az ukrajnai háborús bűncselekmények kivizsgálásának előmozdítására. A brit igazságügyi tárca szombati tájékoztatása szerint a nagyszabású rendezvényt márciusban tartják Londonban - írja az MTI.
Szerző(k): EconomxA királyi sarj erre se nem büszke, se nem szégyelli.
Szerző(k): EconomxIdén az első negyedévben 0,1 százalékkal bővült a brit gazdaság a tavalyi utolsó negyedévhez képest, az éves bővülés 1,1 százalék volt. A tavalyi utolsó negyedévben is 0,1 százalékkal nőtt a gazdaság. A folyó fizetési mérleg az első negyedévben 5,6 milliárd font volt, az előző negyedévi 6,5 milliárdot követően.
Szerző(k): Baka Zoltán