bombariadó

03.
14.
13:23
Bombariadó, kiürítés: egy VII. kerületi iskolába ment a fenyegetés

Bombariadó, kiürítés: egy VII. kerületi iskolába ment a fenyegetés

Január 23-án több mint 300 budapesti iskolában egyszerre volt bombariadó, hét nappal később pedig 44 suliban. Azóta nem történt hasonló eset, de ma fél 9-kor ki kellett üríteni egy budapesti iskolát, mert fenyegetés érkezett.

Szerző(k): L. K.
03.
14.
09:26
Bombariadót fújtak, épp az egyetemisták nagygyűléséig nem közlekednek a vonatok

Bombariadót fújtak, épp az egyetemisták nagygyűléséig nem közlekednek a vonatok

Az éj leple alatt robbanószerkezeteket helyeztek el a távolsági vasútvonalakon, így leállították a közlekedést. Eközben a hallgatók demonstrációra készülnek a fővárosba szombaton, de még aznap is szünetel még a vonatközlekedés.

Szerző(k): Sándor Zoltán
02.
11.
21:19
Újabb bombafenyegetés, 300 helyre érkezett e-mail

Újabb bombafenyegetés, 300 helyre érkezett e-mail

Iskolák százait kellett kiüríteni Cipruson is bombariadó miatt, az idén már nem először. A fenyegető levelek itt is e-mailben érkeztek, görög nyelvhelyességi hibákkal és Allah nevében. Az esetről az Europolt is értesítették.

Szerző(k): L. K.
02.
10.
14:06
Újabb bombafenyegetést kapott két iskola Pest vármegyében

Újabb bombafenyegetést kapott két iskola Pest vármegyében

Tápiószele általános iskoláit is fenyegették a bombariadóval, ami mostanra véget ért. A diákok mára mentesítést kaptak a tanítási nap alól.

Szerző(k): S. Z.
02.
06.
12:03
Már a szomszédban is bombafenyegetést kaptak az iskolák

Már a szomszédban is bombafenyegetést kaptak az iskolák

Horvátországban több oktatási intézmény iszlamistának gondolt bombafenyegetést kapott, miután hazánkban is iskolák százai szembesültek ezzel a potenciális veszélyt magában rejtő problémával.

Szerző(k): Sándor Zoltán
02.
04.
16:36
Nem az intézhette az iskolai bombariadókat, akire elsőként gondoltak

Nem az intézhette az iskolai bombariadókat, akire elsőként gondoltak

Még nincsenek pontos információk a két héttel ezelőtti tömeges iskolai bombariadók hátteréről, de az már szinte kizárható, hogy iszlám érdekeltségű lehet a fenyegető levél, amely minden érintett iskolában ugyanazzal a szöveggel érkezett meg. Sas Zoltán, a testület jobbikos elnöke ennél többet nem oszthatott meg a mai zárt ülés után.

Szerző(k): L. K.
02.
01.
09:50
Bombariadó volt Brüsszelben, evakuálták az Európai Unió munkatársait

Bombariadó volt Brüsszelben, evakuálták az Európai Unió munkatársait

Bombafenyegetés miatt kimenekítették az Európai Unió dolgozóit a Rue de la Loi utcában lévő irodáikból. Szerencsére nem történt támadás, de a hatóságok nagyon elővigyázatosak a 2016-os terrorcselekmény óta. Akkor 32 civil áldozata volt a robbantásnak.

Szerző(k): L. K.
01.
31.
18:21
Elfogták az iskolákat fenyegetőt, meglepő oka volt tettének

Elfogták az iskolákat fenyegetőt, meglepő oka volt tettének

Őrizetbe vettek a rendőrök egy hódmezővásárhelyi fiatalt, aki négy iskolába küldött fenyegető hangvételű e-mail-t január 23-án, amikor több száz magyar iskolában bombariadó volt.

Szerző(k): Z. B.
01.
31.
14:33
Hivatalos: elfogták a bombafenyegetőt

Hivatalos: elfogták a bombafenyegetőt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tizenkét rendbeli közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 43 éves férfival szemben.

Szerző(k): Z. B.