Nagy valószínűséggel nem iszlám radikálisokhoz köthetőek a magyar iskolákat ért bombafenyegetések – ennyit árulthatott el az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi, zárt ülése után Sas Zoltán, a testület jobbikos elnöke a Magyar Hangnak. Azt mondta, az volt a közös ezekben, hogy a Yandex nevű orosz e-mail-szolgáltatón keresztül érkeztek a fenyegetések, céljuk pedig a zavarkeltés volt. A szolgálatok és a hatóságok a hazai és nemzetközi partnerszervezetekkel együtt vizsgálják az ügyet, hiszen más országokban is történtek hasonló incidensek.
Két hete több, mint 280 magyar, leginkább budapesti iskolában volt bombariadó, miután robbantással fenyegető levelek érkeztek az e-mail címeikre. A magyar nyelvű szöveg utalásokat tartalmazott az iszlamista terrorizmusra, és érződött, hogy fordítóprogrammal fordították le eredeti nyelvről. A rendőrök az összes iskolát átvizsgálták, de robbanószert, illetve robbantásra alkalmas eszközt sehol nem találtak.
Szlovéniát is elérte a bombariadó-hullám, a magyar fenygetés után három nappal több száz iskolát és óvodát kellett Szlovéniában kiüríteni az oktatási intézményeket.
A balti államokban 2023 őszén tömegesen érték bombafenyegetések az iskolákat, októberben összességében több ezer iskola, óvoda és hivatal kapott ilyeneket Litvániában, Lettországban és Észtországban. Lettországban a 2024-es tanévkezdéskor ez megismétlődött több mint kétszáz iskolában, és Litvániában is, ahol 26 iskolát érintett.
Szlovákiában még 2024 májusában fenyegettek meg több mint 1500 iskolát, ehhez hasonló esetek újabb hulláma szeptemberben érkezett, akkor 270 iskolát kellett kiüríteni. Csehországban ekkor több mint 2500 iskolát fenyegettek meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye