Horvátországban az éjszaka folyamán országszerte több iskola kapott fenyegető e-maileket, amelyek szerint robbanószerkezeteket helyeztek el az intézményben. Az érintett iskolákba kiérkeztek a rendőrök, akik átvizsgálják az épületeket – közölte csütörtökön a rendőrség.
Egyelőre a következő városok néhány oktatási intézménye jelezte, hogy bombával fenyegető e-mailt kaptak:
- Zágráb,
- Csáktornya (Cakovci),
- Pozsega,
- Slatina és
- Zára (Zadar).
A zűrzavar kapcsán Zágráb városa közölte: a tűzszerészek sikeresen befejezték két iskola ellenőrzését, és megállapították, hogy ott nincs veszély.
A tanulók fokozatosan visszatérnek az órákra, míg más iskolákban még folyik a vizsgálat
– írták a horvát főváros részéről.
Stjepan Mudifaj, a zágrábi Fran Bosnjakovic műszaki szakközépiskola igazgatója a horvát közszolgálati televíziónak elmondta, hogy
az e-mail iszlamista üzenetet tartalmazott, az írták benne: megtorlás indul.
A horvát sajtó tudomása szerint más iskoláknak is hasonló üzenetet küldtek:
Allahot említették, és az iskola felrobbantásával fenyegetőztek a levelekben.
Néhány iskolában – az igazgatók elmondása szerint – vélhetően elmarad ma a tanítás.
Nem az intézhette az iskolai bombariadókat, akire elsőként gondoltak
A pár héttel ezelőtti tömeges iskolai bombariadók hátterét illetően az már szinte kizárható, hogy iszlám érdekeltségű lehet a fenyegető levél, amely minden érintett iskolában ugyanazzal a szöveggel érkezett meg. Részletek.Ismert, január 23-án 240 magyarországi iskola kapott fenyegető emailt, akkor egyetlen egy esetben sem találtak bombát az intézmények átvizsgálása után.
Kapcsolódó
Az utóbbi hetekben több országban kellett bombafenyegetések miatt kiüríteni az iskolákat, legutóbb hétfőn Szlovéniában. Korábban Szlovákiában, Bulgáriában, Csehországban, Ausztriában és a horvátoknál is el kellett rendelni bombariadót az oktatási intézményekben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben