Lépéskényszerbe hozta a Facebook a jegybankokat azzal, hogy bejelentette, bevezetné saját digitális devizáját, a Librát. A nagyobb jegybankok eddig ugyanis igazából csak elméleti szinten foglalkoztak a kérdéssel, s most rádöbbentek, a dolog sokkal sürgősebb, mint gondolták.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHamarosan érkezik a kínai jüan digitális változata, ez egyesek szerint a kínai deviza globális szerepének masszív erősödéséhez vezethet. A szkeptikusok szerint már Kínában sem biztos, hogy sikeres lesz a próbálkozás.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásSzerda kora délután nyolc százalékkal gyengült, öt napja legalacsonyabb szintre került a bitcoin árfolyama a dollárhoz képest, később azonban minimálisan mérséklődött a veszteség.
Szerző(k): Domokos ErikaKedden délután 9953 dolláron jegyezték a bitcoint, amelynek az árfolyama egy hete szerdán még 13 880 dolláron, 2018 januárja óta a legmagasabb szinten állt.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA hét eleji emelkedés után csütörtökön csaknem 12 százalékkal zuhant a bitcoin árfolyama a dollárhoz képest - írta az MTI a Reutersre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaTavaly január óta a legmagasabb szintre, 12 ezer dollár fölé emelkedett a bitcoin árfolyama szerdán kora reggel - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMilliárd dolláros veszteséget, lebénult önkormányzati hálózatokat, lefagyott számítógépes rendszereket okozott egy kibertámadás-sorozat az Egyesült Államokban. Az EthernalBlue néven ismert kémprogramot dél-koreai, iráni és orosz hackerek is használják.
Szerző(k): Szakonyi PéterTavaly július óta először lépte át a 8000 dolláros szintet kedden a bitcoin árfolyama a luxembourgi székhelyű Bitstamp kriptodeviza kereskedelmi platformon - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna