Az elsők között vezette be Bács-Kiskun megyében a Munka törvénykönyve idei módosítása nyomán lehetséges 400 órányi túlórát a kecskeméti Mercedes-gyár spanyol tulajdonú beszállítója, az Antolin Hungary Kft. A cég ugyanakkor megrendeléseinek csökkenésére hivatkozva most több száz munkavállalójától válik meg.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKét napig elégedettek voltak a dolgozóim a kilencszázalékos béremelésükkel; aztán jött az Audi-béralku - foglalta össze a Győr környéki helyzetet egy cégvezető a Kisalföldnek.
Szerző(k): Domokos LászlóMegállt a termelés az Audi-sztrájk miatt az autóipari vállalat Győr környékén lévő beszállítói bázisának cégei körében is, így a hosszú szünet az audis dolgozókon kívül további több ezer munkavállalót érinthet. A bérharc elhúzódásának egyik oka lehet, hogy amennyiben az Audi teljesítené a szakszervezet követeléseit, a magasabb fizetésemelések trendszerűen átgyűrűzhetnek a komplett beszállítói körre - tudta meg a Napi.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMintegy hárommilliárd forint kerettel folytatódik idén a kormány beszállítófejlesztési programja, amellyel a hazai kis- és középvállalkozókat segítik - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedd reggel az M1-en.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC), a világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártójának tavalyi utolsó negyedévi profitja 0,7 százalékkal nőtt.
Szerző(k): Szabó DánielSzakértők rossznak tartják azt a módszert, hogy a kormány a racionálisabb gazdálkodás ösztönzése helyett csak bünteti a nagyobb tartozást felhalmozó kórházakat, miközben jó eséllyel nem tehetnek róla, hogy több az adósságuk.
Szerző(k): Komócsin SándorMagyarországon is jelen lévő nemzetközi gyorséttermeket kérdeztünk arról, hogy mekkora mértékben használnak magyar alapanyagokat, dolgoznak hazai beszállítókkal.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Daimler AG 20 milliárd euró értékben szerez be akkumulátorokat 2030-ig az egyre növekvő volumenű elektromosautó-gyártás igényeinek a kielégítésére - jelentette be kedden a Mercedes-Benz márkájú gépkocsikat gyártó konszern.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna