A kormány egyszeri 1,9 milliárd forint forrást biztosít a kacsa- és libatartók számára – jelentette be Nagy István agrárminiszter az ágazat szereplőivel történt egyeztetésen a Bács-Kiskun megyei Mélykúton, pénteken.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTüntetést tartottak a Bács-Kiskun megyei Mélykúton a kacsa- és libatenyésztők képviselői az elmaradt állatjóléti támogatások miatt. A gazdák egyebek közt a kacsa-, és libaszövetség vezetőinek lemondását, és elszámoltatását is követelték. Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy amerikai útját megszakítva elutazik a tüntetőkhöz, hogy a tárgyalóasztalnál találjanak megoldást a problémákra.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Hungerit Zrt. több mint kétmilliárdos kapacitásbővítő beruházásához egymilliárd forint állami támogatást kapott. A baromfihúst és panírozott húskészítményeket gyártó cég tavaly közel tízmilliárd forinttal növelte az árbevételét, 52 milliárd forintra.
Szerző(k): Domokos ErikaA kacsa- és libatenyésztők, a nekik járó állatjóléti támogatásoknak csak a töredékét kapták meg az államtól, immár két negyedévre vonatkozóan. Az áremelkedések és az elszálló termelési költségek mellett ez már túl nagy érvágást jelent: több termelő arra kényszerült, hogy befejezze a működést, míg mások elbocsátásokat lengettek be. Az ágazatban csődhullámra számítanak. A felháborodott állattartók jelenleg tüntetésekre készülnek, mert eddig hiába fordultak kompenzációért a Baromfi Termék Tanácshoz (BTT).
Szerző(k): K. Kiss GergelyElső ránézésre egy csirkeólról szól a balatonfüredi Gerő András és felesége, valamint a tyúkjaik története, közelebbről azonban ennél sokkal többről – életmódbeli lehetőségekről egy félig üdülő-, félig hagyományos kisvárosias életvitelt követő településen. Egy helyre kis feljelentés nyomán ellehetetlenítették a baromfitartást, ami Gerőék mindennapjaihoz tartozott és Balatonfüred falusias részén nem is számít extrémnek. A kormányhivatal ugyanis a feljelentőnek adott igazat és az ólat bontásra ítélte. Gerőék azonban nem hagyták magukat és csirkéiket, a helyi képviselőtől kértek segítséget a helyi építési szabályzat kategorikus tiltásának feloldásához, a polgármester is beszállt a buliba, s végeredményként a képviselő-testület a csirkék mellé állt.
Szerző(k): Molnár CsabaÓriási piac nyílhat a magyar baromfitermelők előtt az Európában - Magyarországtól nyugatra és keletre - élő muszlim közösségek baromfihús-kereslete miatt; feltéve, hogy meg tudnak felelni a rigorózus tenyésztési és húsfeldolgozási követelményeknek.
Szerző(k): Komócsin SándorÁtmeneti hiány alakulhat ki baromfihúsból a Baromfi Termék Tanács szerint, 15-20 százalékkal zuhanhat a termelés, ha a kereskedők nem fizetnek többet a csirkéért - írja az rtl.hu. Jelentősen megugrottak ugyanis az állattartók költségei.
Szerző(k): Domokos ErikaKevesebb csirke lehet a boltok polcain a Baromfi Termék Tanács elnöke szerint, ezért a Magyar Húsipari Szövetség elnöksége hétfőn este ült össze, hogy megvitassák a megváltozott piaci helyzetet.
Szerző(k): Tér Diána