Teherán azért cserébe, hogy ismét a tárgyalóasztahoz üljön, a Nemzetközi Atomeneriga Ügynökség vizsgálatainak leállítását kéri - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánNégyből négy vezetéket sikerült elzárnia az oroszoknak, egy tartalék vezeték azonban még összeköti egy közeli hőerőművel a zaporizzsjai monstrumot. A bombázások folytatódnak, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vizsgálódik.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA villamos energia drágulása miatt elhalaszthatják az utolsó három németországi atomerőmű év végére tervezett leállítását - jelentette kedden a Der Spiegel című német hírmagazin.
Szerző(k): Domokos ErikaAmikor már úgy tűnhetett, hogy a sok késés, csúszás és javítás után megépített Olkiluoto-3 (OLK3) atomerőművel már semmi rossz nem történhet Finnországban, beütött a baj.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA jövő évi német áram, az európai referenciaárfolyam, először lépte át az 1000 eurós megawattóránkénti szintet. A régió energiaválsága egyre súlyosbodik, mivel az aszály miatt le kellett állítani, vagy visszafogni - főként a francia -atomerőművek nagy részét.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb mint két évnyi vizsgálódás, számos hiánypótlás-kérés és egy vezetőváltás után az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) határozatban közölte, hogy a Paks II. beruházás egyik legfontosabb engedélyét, a létesítési engedélyt megadja. Az angolszász szaksajtóban máris construction license-ként (építési engedélyként) hivatkozott papíros azonban valójában nem adta meg az építkezéshez a várva várt zöld jelzést. Az új magyar atomerőmű egyelőre továbbra sem került be az "építés alatt" állók népes táborába, ráadásul a regulátori határozattal kapcsolatban komoly aggály is felmerült.
Szerző(k): Szabó M. IstvánPetíciót indít svájci politikusok egy csoportja annak érdekében, hogy az ország gondolja újra az atomenergia használatának tervezett kivezetését, mert érvelésük szerint a megfelelő áramellátás biztosításához a nukleáris energiát is meg kellene tartani - írta a SonntagsZeitung című svájci vasárnapi lapra hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielKorea és Oroszország atomipari vállalatai megállapodást írtak alá Egyiptom első atomerőművének megépítésére - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel