A lengyelek majdnem tízezer forintnak megfelelő összeggel nagyobb kiadásra számítanak idén húsvétkor, mint amennyit egy évvel ezelőtt költöttek.
Szerző(k): Barabás JúliaKiderült, hogy mennyit költ a kormány a szerdán beharangozott két nagy ígéret egyikére, az Erzsébet-utalványokra.
Szerző(k): Németh GézaItthon 35 ezren, külföldön pedig 1200-an nem vették át még mindig a tavaly év végén a nyugdíjasoknak küldött, 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványokat. Ez mintegy 362 millió forintnyi utalványt jelent, ami összegben sok, ugyanakkor a csaknem 2,7 millió nyugdíjast nézve alig több mint egy százaléknyi „veszteséget” jelent. Ez derült ki a Magyar Posta Népszavának elküldött adataiból.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA stroke kockázatára figyelmeztet az a műszer, amit idősek között oszt szét a kormány. Egy magyar fejlesztésű diagnosztikai berendezésről van szó, ami csak akkora, mint egy bankkártya, de ugyanazt tudja, mint az EKG - számol be az Infostart.hu.
Szerző(k): Szabó DánielAz Euronics Műszaki Áruházlánc januártól bevezette a cafeteria-rendszert, és idén bruttó 440 millió forintot költ béren kívüli juttatásokra. Az üzletvezetőknek és a szakértői gárdának év elején 50-100 ezer forintos ajándékkártya is jár, emellett az új rendszer egy főre nézve havonta átlagosan több mint 30 ezer forint béren kívüli juttatást oszt szét.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Magyar Labdarúgó Szövetségnek 82 millió 110 ezer forintért szállít 70 ezer medált és ugyanennyi kulcstartót a NODEXKER 2007 Kft. A mennyiségek 15 százalékkal növekedhetnek, a becsült ellenérték 81 millió 707 ezer forint volt.
Szerző(k): Németh GézaMinden családanya álma egy mindenttudó sütő-főző alkalmatosság. Amibe csak úgy be lehet dobálni a panírozott vagy mirelit húsokat és pár perc múlva készen is van a friss, ropogós szelet. A csodamasina egy mozdulattal kikapcsolható, s amíg a gyerekek a frissensültet falják, más konyhai teendőkre is sort lehet keríteni. A csodamasina neve fritőz, és évekkel ezelőtt a karácsonyfák alatt kitüntette helyet foglalt el.
Szerző(k): Szakonyi PéterA karácsonyfa alatt megpillantani a vágyunk tárgyát - felejthetetlen pillanat. Villanyvasút, bőrfoci vagy hajas baba után a felnőttkori “sztárok” az éppen divatos fogyasztási cikkek. Azok, amelyekről aztán napok alatt kiderül, hogy felesleges, haszontalan cuccok - más néven kramancok. A korábbi karácsonyok bőven nyújottak példát ezekre. Sorozatunkban visszaidézzük az elmúlt karácsonyok legfelkapottabb kramancait - és a hozzájuk fűződő történeteket.
Szerző(k): Szakonyi Péter