Hamarosan kezdődik az aratás. Az előrejelzések szerint idén átlagosan 10-15 százalékos terméskiesés lehet a búzánál a tavalyihoz képest – mondta a Napi.hu érdeklődésére Csősz Tibor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) növénytermesztésért felelős foglalkozó tanácsosa.
Szerző(k): Tóth László LeventeA Visegrádi Országok agrárkamaráinak soros ülésén a szervezeteket vezetői többek között a Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni reformjával kapcsolatban ismét egyértelmű kéréseket fogalmaztak meg. A szakemberek szerint az agrár-élelmiszeripari ágazatnak erősebb, tisztességesebb és egyszerűbb KAP-ra van szüksége.
Szerző(k): Tóth László LeventeA tavalyi lisztáriajárvány miatt 30 százalékkal drágult a fagyasztott csemegekukorica, amelynek viágszerte az egyik legnagyobb exportőre Magyarország.
Szerző(k): Csernátony CsabaA tafrina kórokozó rombolhatja az őszibarack- és nektarintermést.
Szerző(k): Csernátony CsabaKomoly jövőt jósolnak a szakemberek a ciroknak. Takarékosan termeszthető, állateledelnek és élelmiszer-gyártásra is alkalmas.
Szerző(k): Csernátony CsabaA piac helyett hatósági hatáskörbe kerülhet a földterületek értékének meghatározása egy módosított jogszabály miatt, ami odavezethet, hogy a vevő zsebbe fizeti majd ki a piaci és a hatóság által kiszámolt ár közti különbséget az eladónak.
Szerző(k): Komócsin SándorElfogadta az Országgyűlés a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére az illegálisan kialakított kutak bírságmentes engedélyeztetési időszakának meghosszabbítását 2018 év végéről 2020 végéig - közölte az agrárkamara csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielLezárult a tartósan vízhiányos időszak, amely augusztus 15-től volt érvényben - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan