A mesterséges intelligencia már az állattenyésztésben is kezd meghatározó szerepet betölteni, pedig erre az ágazatra azt mondták, itt váltható ki legkevésbé az emberi munkaerő. A szakjogász ugyanakkor arra figyelmeztet, az MI segítség, ám tapasztalatot, a gyakorlatot, a megérzést és az intuíciót nem tudja pótolni.
Szerző(k): Drávucz PéterAz MBH Bank friss agrárindexe szerint stabilizálódtak a magyar élelmiszer-gazdaság kilátásai, ugyanakkor alkalmazkodnia kell a körülményekhez minden agráriumban tevékenykedő szereplőnek. A pénzintézet szakértői úgy vélik, a Vidékfejlesztési Program forrásaiból megvalósuló szerkezetátalakítás növelheti az ágazat ellenállóképességét.
Szerző(k): Horváth BalázsA nagybani piacokon is látványos az árváltozás.
Szerző(k): Zádori BenceSzakértők szerint nincs ok az aggodalomra: a barna termés-ráncosodású zöldségek nem szépek, de ehetőek. A fertőzés emberre nem veszélyes, de be kell jelenteni.
Szerző(k): EconomxA szoftverek etetik-e az állatokat?– tette fel a kérdést Moldován András, befektető, az agráriumban jelenlévő innovátor, a Livestocker Solutions Kft. ügyvezetője. A cége az állattenyésztés SAP-ja, az általuk fejlesztett rendszer az állattelepeken mindenféle adatot magába tud fogadni és hatékonyság növelésre is alkalmas.
Szerző(k): Koncsek RitaNem tudjuk, hogy a Föld képes-e eltartani ennél több lakót – mondta Hollósi Dávid, az MBH Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója. Ezzel kapcsolatban nem mindegy, hogy az életmódunkat ezen a bolygón hogyan éljük, mennyi a városias és mennyi a vidéki életmód.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaNagy István agrárminiszter új cukorgyárral kapcsolatos elszólása egy nagyon fontos kaput nyithat meg hazánk számára. Összeszedtük, amit eddig megtudtunk a magyar feldolgozóipar újjáélesztéséről.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaCsaknem 48 ezer termelőhöz, 11 jogcímen több mint 55,6 milliárd forint érkezett meg ezen a héten a Magyar Államkincstártól a rendkívüli átütemezésnek köszönhetően.
Szerző(k): EconomxA kormány 45 milliárd forintot biztosít az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciókhoz 2026-ig. A többletforrásnak köszönhetően 2024 és 2026 között 420 milliárd forinttal emelkedik a kihelyezhető hitelállomány összege, ami jelentős segítséget jelent az ágazat számára.
Szerző(k): Horváth Tibor