Egyre nagyobb területen termesztenek Magyarországon paradicsomot a gazdák. Az Agrárszektor beszámolója szerint az idei termést azonban egy olyan vírus fertőzi, mely emberre ugyan nem veszélyes, mégis bejelentésköteles.
A paradicsom bőrén barna elváltozással járó vírusfertőzést a barna termésráncosodás (ToBRFV) okozza. A Nébih tájékoztatása szerint a vírus 2021-ben már megjelent Magyarországon, s most sem könnyíti meg a termelők munkáját a jelenléte, ugyanis komoly veszteséget okoz a mennyiséget tekintve.
Kapcsolódó
A népegészségügyi hivatal tájékoztatása szerint azonban a fogyasztóknak nem kell aggódniuk: a vírus csak a növényeket károsíthatja, az emberi egészségre nem veszélyes.
„Az utóbbi évtized jellemző tendenciája volt, hogy a korszerűtlen, elavult fóliaházakban megszűnt a paradicsom termesztése, és modernebb létesítmények váltották ki ezeket – ezzel párhuzamosan a korábbi 120-130 ezer tonnás éves termelési szint 150-160 ezer tonnára emelkedett. A terület fokozatos bővülésével pedig a közeljövőben a volumen további növekedése várható.” – tájékoztatta a szaklapot a FruitVeb.
A barna termés-ráncosodás vírus elterjedése azonban még közbeszólhat az idei mennyiséget tekintve, ott, ahol a gyorsan terjedő, a növényre kifejezetten veszélyes fertőzés felüti a fejét, azonnali hatósági intézkedésekre van szükség. A ToBRFV tüneteinek első észlelését követően a gyanút be kell jelenteni a területileg illetékes megyei kormányhivatalnak – foglalta össze a Dívány.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)