Nem áll meg a digitalizáció az ingatlanszektorban, hamarosan az összes budapesti panellakás alaprajza egy kattintással elérhető lesz. Közben pedig megjelentek a tavalyi év első kilenc hónapjának adásvételi adatai, és már látszik, hogy tranzakciószámok köszönő viszonyban sincsenek a 2021-es adatokkal.
Szerző(k): Koncsek RitaHa nem indul a Déli Körvasút projekt, maradhat a jogsértő állapot. Pedig a beruházást az Európai Bizottság kiválónak ítélte, és több mint 2 millió ember mindennapjait könnyítené meg a vasútfejlesztés.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsTavaly a negyedik negyedévben is a panelt lehetett a leggyorsabban eladni, országos átlagban kereken két hónap alatt – közölte saját adatai alapján az Otthon Centrum.
Szerző(k): EconomxOkozott kisebb meglepetést, amikor összesítették, hogy mely magyarországi településeken adják a legmagasabb négyzetméter árakkal az ingatlanokat.
Szerző(k): Hercsel AdélA Sziget II logisztikai park éppen a legforgalmasabb autópályák között helyezkedik el, és a repülőtérhez is könnyen el lehet jutni az épülettől.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonMég Szijjártó Péter külügyminiszter is ellátogatott az agglomerációs településre, és beszédet mondott a raktár avatóünnepségén. Az SAG-Autonet csoport a raktár építésével 130 új munkahelyet teremtett.
Szerző(k): Vámosi Ágoston„Fánkosodik” Budapest környéke az OTP Ingatlanpont adatai szerint: a környező településekre egyre többen költöznek, sőt, új költözési irányok erősödtek tavaly. A Nagytarcsán lakók egyharmad része az utóbbi három évben költözött a településre.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonAz első, 58 ezer négyzetméteres pátyi ipari raktárcsarnokot várhatóan 2023 nyarán adja át a HelloParks. Eközben Fóton és Maglódon is építik a raktárakat.
Szerző(k): Vámosi Ágoston