Illegális cigarettagyár működött Budapesten. A Fővárosi Főügyészség nyolc személlyel, köztük egy osztrák, két izraeli, három moldovai, illetve egy grúz állampolgárral, valamint egy magyar férfival szemben emelt vádat az illetékes bíróságon - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.
Szerző(k): Domokos ErikaAz online korszak 2014-es bevezetése óta Magyarországon 7,2 százalékponttal csökkent az áfa-adórés. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint sikeresek és eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései, amelyeknek köszönhetően feleakkora az adóelkerülés Magyarországon, mint a régió országaiban - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA második negyedéves rangsoroláskor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az 538 ezer magyarországi cég közül 208 ezernek adta meg a megbízható státuszt, e vállalkozások kaphatják kézhez az általános 75 napnál 30 nappal korábban a visszaigényelt általános forgalmi adót - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanVádat emeltek egy szegedi székhelyű cég tulajdonosa és két ismerőse ellen, akik 2010 és 2012 között fiktív számlák felhasználásával mintegy 330 millió forint adó befizetését kerülték el - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanHiába lépett fel a bejelentett lakcím nélküliek egészségügyi ellátása érdekében az alapvető jogok biztosa és hiába kérte a kormányt a társadalombiztosítási törvény módosítására, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elutasította a kérést - tudta meg a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Szepesi AnitaMárciustól május végéig mintegy 120 előre bejelentett helyszínen végzett ellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az adótraffipax nemcsak a nyugtaadás gyakoriságát és a könyvelt bevételt, de a bejelentett alkalmazottak számát is növelte - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, a NAV vezetője az MTI-t.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHáromszázmillió forint kárt okozott az államnak a gyanú szerint egy vagyonvédelemmel foglalkozó cégláncolat, amelynek tagjai ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense az MTI-t.
Szerző(k): Papp ZsoltKábítószer-kereskedelemből származó pénzt juttattak Magyarországra és adózatlan cigarettát vittek külföldre éveken keresztül annak a bűnszervezetnek a tagjai, akiknek ügyében vádemelést javasolnak a NAV pénzügyi nyomozói a Fővárosi Főügyészségnek - adta hírül az adóhivatal.
Szerző(k): Domokos László